Nagyvilág

Vádat emeltek a fekete férfit lelövő rendőr ellen

Egy videofelvétel buktathatta le a Michael Slagert, aki egy fegyvertelennek látszó fekete férfit lőtt agyon, akár életfogytiglanit is kaphat.

Keith Summey, North Charleston polgármestere szerdán közölte, hogy a 33 éves Slagert elbocsátották a rendőrség kötelékéből. Bejelentette azt is, hogy az eredetileg tervezett 101 testkamerán túl további 150-et rendelt a város rendőrei számára.

Féklámpa miatt állította meg

Az ügyben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az igazságügyi minisztérium emberi jogi részlege külön nyomozást indított.

Slagert azután tartóztatták le, hogy szövetségi nyomozók megnéztek egy amatőr videofelvételt a szombaton történt esetről. A rendőr azért állította félre az autójával közlekedő, 50 éves Walter Lamer Scottot, mert nem működött az egyik féklámpája.

A felvétel tanúsága szerint Slager meg akarta fogni a gépkocsiból akkor már kiszállt Scottot, és eközben egy tárgy – egy feltételezés szerint egy sokkoló – a földre hullott. A fekete férfi futni kezdett, a rendőr pedig anélkül, hogy megállásra vagy megadásra szólította volna fel, nyolcszor rálőtt a menekülőre, aki összeesett. Slager megbilincselte a földön fekvő férfit, visszalépett tőle, majd mellé dobott egy tárgyat, amelyről a felvételen nem állapítható meg, hogy micsoda.

Az ügyfél dobta az ügyfelét

A videón egyébként nem látható, hogy Scottot elsősegélyben próbálták volna meg részesíteni, ahogy az a rendőrségi jegyzőkönyvben szerepel. Az agyonlőtt férfi apja egy televíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy fia azért próbált meg elmenekülni, mert elmaradása volt a gyerektartás fizetésében, amiért Dél-Karolinában akár börtön is járhat.

A rendőr ügyvédjének hétfői közleménye szerint védence fenyegetve érezte magát, és a megállított autós megpróbálta elvenni tőle a kábító pisztolyát. A rendőr kedden már azt mondta kollégáinak, hogy Scott elvette tőle a kábító fegyvert. Slager jogi képviselője egyébként a felvétel nyilvánosságra kerülése nyomán ejtette ügyfelét.

A rendőrt, ha bűnösnek találják, 30 évtől életfogytig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Országos tiltakozás volt a fergusoni ügy miatt

A dél-karolinai esetnek nagy jelentősége lehet, mert az Egyesült Államokban az utóbbi hónapokban többször megtörtént, hogy fehér rendőrök indokolatlanul vagy vitatott körülmények között fegyvertelen feketék halálát okozták. A 18 éves Michael Brown tavalyi megölése Fergusonban országszerte erőszakos tiltakozásokat váltott ki.

A North Charleston-i polgármester szerdai sajtóértekezletét, amelyen Eddie Driggers rendőrfőnökkel együtt igyekezett csitítani a kedélyeket, többször is tiltakozók szakították meg, akik követelték a politikus távozását. Summey polgármester és Driggers rendőrfőnök egyébként a nap folyamán korábban felkeresték az áldozat családját, és együttérzésüket fejezték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik