Nagyvilág

Orosz hackertámadás érte a Fehér Házat

Fehér Ház (Fehér Ház)
Fehér Ház (Fehér Ház)

Az amerikai külügyminisztérium gépeiről hatoltak be a Fehér Ház komputerhálózatának "kényes" részébe - közölte a CNN.

Noha a Fehér Ház korábban azt közölte, hogy csak az elnöki hivatal rendszerének a nem titkosított részébe tudtak behatolni, a hírtévé úgy tudja, a hackerek hozzáfértek Barack Obama programjának nem publikus részéhez is, amely nem titkos, de “kényes” információ. Azóta a rendszert a biztonsági frissítés miatt rendszeresen lekapcsolják. A CNN szerint az orosz behatolások durvasága meglepte az amerikai kormányt. James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója (DSI) februári szenátus meghallgatásán úgy fogalmazott, hogy “a kiberfenyegetés komolyabb, mint azt korábban feltételezték”.

A Fehér Ház kedden a CNN értesüléseire úgy reagált, hogy az abban foglaltak egy tavaly nyilvánosságra hozott incidensre vonatkoznak. Arra nem tértek ki, ki állt az incidens mögött, de jelezték, az elnöki hivatal “nagyon komolyan veszi” az ilyen támadásokat, azokat azonnal kivizsgálják a hasonló esetek veszélyének csökkentésére. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának helyettes vezetője megismételte, a titkosított hálózatba nem hatoltak be hackerek.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az elnök biztonságáért felelős Secret Service és az amerikai hírszerző szervek arra jutottak, hogy az orosz hackerek először a Külügyminisztérium gépeibe törtek be – már a saját e-mail-szervert használó Hillary Clintonnak a miniszteri posztról való távozása után. A behatolóknak a kizárásuk után sikerült visszatérniük a hálózatba. A CNN-nek nyilatkozó egyik illetékes szerint az oroszok több hónapon át beleláttak a hálózatba, nem tudni, hogy teljesen sikerült-e kiszorítani őket onnan.

Néhány éve már többen jelezték, hogy a kibertámadások és az online kémkedés megelőzte a terrorizmust az Egyesült Államokat fenyegető kockázatok toplistáján. A neten jelentkező fenyegetések részben azért ugrottak az élre a várható kockázatok listáján, mert a számítógépes technológia fejlődésével a biztonsági informatikusoknak nehéz lépést tartaniuk. Ráadásul az Egyesült Államok sérülékenységét fokozza, hogy az internet által leginkább behálózott ország, amelynek ezért a legtöbb veszítenivalója van. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik