Nagyvilág

Újabb túszokat fejezett le az Iszlám Állam

isis (isis)
isis (isis)

Átvették az uralmat egy palesztin menekülttábor felett. Elkezdték lefejezni a túszokat.

Négy, rablással és gyilkossággal vádolt férfi lefejezéséről adott ki egy videót az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, írja az AFP alapján az MTI. Az állítólagos bűnözőket az észak-iraki Ninive tartományban nyilvánosan végezték ki.

Szakértők szerint a radikális szunnita csoportnak az lehetett a fő célja a felvétel közlésével, hogy megmutassák, a közelmúltbeli vereségek ellenére még mindig képesek rendet tartani az általuk uralt területeken. Az iraki kormányerők és iráni segítőik a múlt héten szorították ki az Iszlám Államot Tikrít városából.

A videón egy álarcos fegyveres az összegyűlt emberek előtt felolvassa a “Ninive állami iszlám bíróság” által kiszabott halálos ítéletet, majd egy hóhér lefejezi a négy elítéltet, a holttesteket pedig felteszik egy kisteherautó platójára. A felvételen az is látható, amint a rablók áldozatai visszakapják pénzüket.

Az Iszlám Állam fegyveresei tavaly nyáron Ninive tartomány jelentős részét elfoglalták. Bár az iraki kormányerők az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával nemrég visszafoglaltak területeket, a tartomány továbbra is a dzsihadisták egyik fellegvára.

Az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló Iszlám Állam korábban több olyan felvételt is közzétett az interneten, amelyen a csoport tagjai által végrehajtott mészárlások láthatók.

Hétfőn az iraki hatóságok megkezdték a felszabadított Tikrítben található tömegsírok feltárását, amelyekben becslések szerint több száz, a terroristák harcosai által meggyilkolt katona holtteste heverhet. A korábban az Iszlám Állam uralma alatt álló városban az iszlamisták mintegy 1700 katonát ejtettek foglyul tavaly júniusban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik