Nagyvilág

Kenyai terrorakció: nem emeltek vádat a letartóztatottak ellen

kenyai húsvét 2015 a terrortámadás után (kenya, kenyai terrortámadás, )
kenyai húsvét 2015 a terrortámadás után (kenya, kenyai terrortámadás, )

A kenyai Garissa egyetemén végrehajtott terrortámadással összefüggésben letartóztatott gyanúsítottakat bíróság elé állították.

De a törvényszék vádemelés helyett harminc napot adott a nyomozóknak, hogy további vizsgálatokat folytassanak az öt férfi ellen – közölte a kenyai rendőrség.

Az öt kenyait azzal gyanúsítják, hogy a mészárlást elkövető terroristáknak ők biztosították a fegyvereket. Mindeközben letartóztatták a támadás hatodik, tanzániai állampolgárságú gyanúsítottját Garissában, írja az MTI.

Fegyveresek április 2-án 148 embert – 142 egyetemi hallgatót, három rendőrt és három katonát – öltek meg a kenyai Garissa városában. A terrorakcióról itt írtunk részletesebben. A sebesültek száma elérte a nyolcvanat. A biztonsági erők végeztek négy támadóval.

A 44 milliós kenyai lakosság nagy részét kitevő keresztényeket elborzasztották a beszámolók arról, hogy az iszlamista támadók miként válogatták ki célpontnak a keresztény diákokat, miközben a muzulmánok életét megkímélték. A kelet-afrikai ország lakosságának 20 százaléka muzulmán.

A rajtaütés elkövetőjeként az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia jelentkezett. Válaszul erre, a kenyai légierő hétfőn a terroristák több táborát bombázta Szomáliában.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges szervezet több mint négyszáz embert ölt meg Kenyában 2013 óta. A tavalyi év szeptemberében egy nairobi bevásárlóközpontban hajtottak végre túszejtő akciót, amelyben végül 67-en lelték halálukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik