Nagyvilág

Ferenc pápa lábat csókolt 12 rabnak

Hat férfi és hat nő lábát mosta meg és csókolta meg a Ferenc pápa a római Rebibbia börtönben, ahol II. János Pál korábban meglátogatta a merénylőjét.

Az olasz főváros legnagyobb büntetésvégrehajtási intézetében fogva tartott 2100 rabból háromszázan, 150 férfi és 150 nő kapott lehetőséget arra, hogy személyesen találkozhasson Ferenc pápával. Többségük a Rebibbia börtön udvarán sorakozott fel az egyházfő üdvözlésére: a rabok átkarolták és megcsókolták Ferenc pápát, aki egyenként köszöntötte őket, megáldotta a feléje tartott rózsafüzéreket és fényképeket.

Gyereksírás közepette beszélt

Az utolsó vacsorát idéző misét Ferenc pápa a börtön templomában mutatta be. A pápával Agostino Vallini bíboros, a római egyházmegye helynöke és Angelo Becciu érsek, szentszéki helyettes-államtitkár koncelebrált.

 
Fotó: MTI
 

A templom padjaiban egymás mellett ültek a rabok, a börtön igazgatója, a börtönőrök és a Rebibbiában dolgozó önkéntesek. A pápai misén részt vett az a 15 elítélt édesanya is, aki három évnél kisebb gyermekével tölti büntetését. A misét többször is gyereksírás kísérte. Előre megírt szöveg nélkül mondott homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Jézus mindig és korlátlanul szeret és soha nem fárad bele abba, hogy szeressen és megbocsásson.

“A tanítványok mezítláb jártak és Jézus a piszkos lábukat mosta meg, ahogyan egykor a szolgák tették (…) Jézus szolgál, gyógyít, megtisztít (…) a másik iránti szolgálat és szeretet elevenedik fel a lábmosás szertartásában” – mondta Ferenc pápa.

Letérdelt eléjük

Ferenc pápa a misén 12 rabnak mosta meg a lábát: hat férfinak és hat nőnek. Hatan olaszok, hatan külföldiek voltak. A nők között két olasz, két nigériai, egy kongói és egy equadori elítélt volt. A férfiak között négy olasz, egy brazíliai és egy nigériai elítélt. Férfiak és nők vegyesen ültek, hatan az oltár egyik, hatan az oltár másik oldalán. Az idén 79 éves Ferenc pápa letérdelt eléjük, egyenként megmosta az egyik lábukat, megtörölte és megcsókolta. Az egyik nigériai nő a kisfiát is ölében tartotta. A rabok közül sokan sírtak, mások megsimogatták a pápát. Ferenc pápa azt mondta: 12 rabnak mossa meg a lábát, de ők az összes rabot képviselik.

A Rebibbia börtönben II. János Pál 1983-ban járt, amikor merénylőjével, Ali Agca török terroristával is találkozott, XVI. Benedek pedig 2011-ben. Ferenc pápa a lábmosás szertartását 2013-ban egy római fiatalkorúak intézetében végezte el, tavaly egy római rehabilitációs központ betegeinek mosta meg a lábát. Ferenc pápa március 21-én a nápolyi Poggioreale börtönben ebédelt a rabokkal. A pápa jobbkezének tartott Konrad Krajewski pápai főalamizsnás is gyakran látogatja a római börtönöket. Olaszország 203 börtönében mintegy 54 ezer a fogva tartottak száma, a zsúfoltság eléri a 108 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik