Nagyvilág

Hajléktalanokat látott vendégül Ferenc pápa

Ferenc pápa (Ferenc pápa)
Ferenc pápa (Ferenc pápa)

Az ajtók mindig nyitva vannak előttetek – mondta az egyházfő a Vatikánban.

Személyesen találkozott Ferenc pápa csütörtökön azzal a150 római hajléktalannal, akik az egyházfő meghívására érkeztek a Vatikánba – tudósít az MTI. A Sixtus-kápolnában csatlakozott hozzájuk, mindannyiukkal kezet fogott és azt mondta: „ez a ti otthonotok, az ajtók mindig nyitva vannak előttetek”. „Szükségem van az olyan emberek imájára, mint ti vagytok” – közölte velük.

A 150 hajléktalant Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás végigkísérte a Vatikáni Múzeumon. A látogatók egy része kutyájával érkezett a Vatikánba. Ezután közös ima és vacsora következett. Az egyházfő kérésére nem készültek fényképek a találkozóról.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta segíti a római hajléktalanokat Krajewski érsek közreműködésével. A mindennapi élethez szükséges adományok mellett a Szent Péter téren zuhanyzókat állítottak fel és ingyenes borbélyszolgáltatást nyújtanak, egyben a Vatikán munkát is ad: az utóbbi hetekben vasárnaponként a római hajléktalanok osztották szét a pápai imakönyveket a Szent Péter téren a hívők közt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik