Nagyvilág

Megbukott a perui kormány

Ana Jara - Peru (peru, peru, )
Ana Jara - Peru (peru, peru, )

A parlamentben megszavazták a bizalmatlansági indítványt Ana Jara miniszterelnökkel szemben, így vélhetően előre hozott választások lesznek.

A politikai válságot azok a leleplezések robbantották ki, amelyek szerint az ország titkosszolgálata egy időben rendszeresen lehallgatott képviselőket, üzletembereket, újságírókat, más tisztségviselőket, de még egyszerű polgárokat is. Peruban 1963 óta nem szavazott meg bizalmatlansági indítványt a törvényhozás. A mostani beadványt 72-en támogatták, 42-en ellene szavaztak, ketten tartózkodtak.

 
Fotó: Europress 

A döntés nyomán Ollanta Humala elnöknek új miniszterelnököt kell kineveznie. Ennek parlamenti jóváhagyása azonban nem lesz könnyű, mert Humalának már nincs többsége a képviselők körében. Amennyiben az új kormányfőt a parlament nem szavazza meg, az elnök feloszlathatja a képviselőházat, és előre hozott választásokat írhat ki.

A mexikói sajtó a hónap közepén tárta fel a széles körű – több száz személyre kiterjedő – lehallgatásokat. Ana Jara az azt követő parlamenti meghallgatáson azt mondta, hogy az ország állampolgárai elleni belső kémkedések még az előző kormányzatok alatt, az ő hivatali ideje előtt történetek, s azokért ő nem tartozik felelősséggel. Azt is bejelentette, hogy az ügyben vizsgálatot indított, és a hírszerzés működését felfüggesztette.

Az ellenzék véleménye szerint azonban a politikai felelősséget a miniszterelnök asszonynak ebben az esetben is viselnie kell.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik