Nagyvilág

Dzsihádisták ellen emeletek vádat Bulgáriában

Nyolc ember ellen emeltek vádat kedden Bulgáriában az Iszlám Állam nézeteinek terjesztése miatt. Hasonló esetben korábban is történt már vádemelés.

A hatóságok hat vádlottat őrizetbe vettek a dél-bulgáriai Plovdiv, Aszenovgrad és Pazardzsik roma negyedeiben, két másik személy ellen pedig európai elfogatóparancsot adtak ki. “Mindannyiukat azzal vádolják, hogy egy olyan csoport tagjai, amely szélsőséges vallási ideológiát hirdet, és egy kalifátus felépítése mellett foglal állást” – közölte az ügyészség. 

Novemberben már hét másik romát is őrizetbe vettek hasonló okokból, köztük Pazardzsik imámját, Ahmed Músza Ahmedet. Az ügyészség szerint az imám terrorista eszmékről szónokolt, a többiek pedig logisztikai segítséget nyújtottak a Szíriába tartó dzsihadistáknak. Ahmed Músza Ahmedet korábban első fokon egy év börtönre ítélték a radikális iszlám terjesztése miatt. 

Bulgárián keresztül haladnak át azok a nyugat-európai dzsihadistajelöltek, akik szárazföldi úton igyekeznek eljutni Szíriába vagy Irakba, hogy ott az Iszlám Államhoz csatlakozzanak. Bulgária támogatja az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció fellépését az Iszlám Állam ellen, de a dzsihádisták elleni küzdelemben nem vállal aktív katonai szerepet. 

Az Európai Unión belül a legszegényebb tagállamnak számító Bulgáriában a legnagyobb – 13 százalék – a muzulmánok aránya a lakosságon belül. Elsősorban a török kisebbség tagjairól van szó, de a balkáni országban élő romák egy része is az iszlám vallás követője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik