Nagyvilág

Lezuhant repülő: Ausztriában sem maradhat egyedül a pilóta a fülkében

Pilotafulke-(210x140).jpg (lezuhant repülő, )
Pilotafulke-(210x140).jpg (lezuhant repülő, )

Az ausztriai repülésbiztonságot felügyelő Austro Control azonnali hatállyal módosított a szabályzatán, így ezentúl a személyzet két tagjának repülés közben folyamatosan a pilótafülkében kell tartózkodnia.

A szabálymódosítás azonnali hatállyal életbe lépett. “Azt szeretnénk, ha hamarosan egy európai szintű szabályozást is elfogadnának” – jelentette be az osztrák közlekedési minisztérium szóvivője, Andrea Heigl.

Az Austro Control rendelete gyakorlatilag mindössze két osztrák légitársaságra, az Austrian Airlinesra és a Flynikire vonatkozik. Ugyancsak pénteken a lett AirBaltic is a szabályzat módosítása mellett döntött. Az előző napon az EasyJet brit fapados társaság mellett a norvég Norwegian Air Shuttle, a finn Finnair és az izlandi Icelandair vállalat változtatott az előírásokon.


Fotó: MTI / EPA 

Csütörtökön az ottawai kormány is elrendelte, hogy az összes kanadai légitársaság járjon el hasonlóan. Emellett a legnagyobb német légitársaságokat, többek közt a Lufthansát és az Air Berlint tömörítő csoport is bejelentette, hogy hasonló módosításokat terveznek a pilótafülkére vonatkozó szabályokban.

A szóban forgó vállalatok azután döntöttek a szabályok módosítása mellett, hogy kiderült: a Germanwings német légitársaság nemrégiben lezuhant repülőgépének másodpilótája valószínűleg szándékosan nekivezette az utasszállítót a hegyoldalnak. A szerencsétlenség okait vizsgáló nyomozók szerint a kapitány távozott a pilótafülkéből, vélhetően a mellékhelyiségbe. Amikor megpróbált visszatérni, a másodpilóta nem nyitotta ki neki az ajtót.

A Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gép kedden zuhant le Franciaország déli részén az Alpokban. Az utasszállító fedélzetén 150 ember tartózkodott, a szerencsétlenségnek minden jel szerint nincs túlélője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik