Nagyvilág

Krím félsziget: csökken az eufória

krím (krím, )
krím (krím, )

Az oroszok egyharmada egyáltalán nem akar saját zsebből áldozni a területre.

A Krím félsziget Oroszországhoz csatolásának első évfordulóját fényes ünnepségek kísérik, az eufória viszont már csökkenőben – derül ki a közvélemény-kutatásokból. Az orosz otthonokban egyre gyakrabban mérlegelik, hogy mibe kerül mindez az országnak, hogyan sínylik meg a mindennapi életben a nemzetközi elszigetelődést, a rubel értékvesztését, a krími beruházásokra fordított hatalmas pénzeket – írja a Népszava.

Egy év alatt hét százalékponttal csökkent azok száma, akik szerint az orosz vezetést az ukrajnai és a krími orosz lakosság védelme vezérli, miközben többen gondolják úgy, hogy az orosz hatalom kalandorságáról van szó, amellyel el akarják terelni a figyelmet a korrupcióról, a társadalmi és gazdasági problémáról, a hatalommal szembeni elégedetlenségről.

Ugyanakkor 72 százalék most is úgy látja, hogy Oroszország visszaszerezheti korábbi nagyhatalmi szerepét, bár ez a szám egy éve még 79 százalék volt. A saját zsebe terhére viszont az oroszok egyharmada egyáltalán nem akar a Krímre áldozni.

A Levada-Centr közvélemény-kutató vezetője szerint kipukkant a „hazafias buborék”, kezdenek világossá válni a negatív következmények, de egyelőre még csak a lakosság egy részénél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik