Nagyvilág

NATO-ellenes tüntetés volt Pozsonyban

NATO (nato, )
NATO (nato, )

A szlovák-orosz baráti társaság által is szervezett megmozduláson több százan jelentek meg.

Ez már a második ilyen tüntetés volt Pozsonyban és a sokadik Szlovákiában két héten belül. A rendezvénynek a szervezők szerint a meghirdetetten kívül több apropója is volt, részint Szlovákia NATO-csatlakozásának közelgő, valamint Szerbia a NATO általi bombázásának a közelmúltban volt évfordulója. A rendezvényen a szervezők aláírásgyűjtést is elindítottak.

A tiltakozás résztvevői “Nem akarunk NATO-támaszpontokat”, illetve “NATO – gyilkosok, megszállók” és hasonló feliratú transzparenseket emeltek a magasba, néhány ember kezében szlovák és orosz nemzeti lobogót is látni lehetett, illetve a szónoki pulpitus közelében néhányan egy “Novorosszija” (a szakadár ukrajnai területek utaló) zászlót is kifeszítettek.

A tiltakozó megmozdulás során több civil szervezet aktivistája intézett beszédet a tüntetőkhöz. A szónokok rendszerint az észak-atlanti szervezet különböző szerepvállalásait, illetve Szlovákia NATO-tagságát bírálták és elutasították a NATO-támaszpontok esetleges szlovákiai kiépítését. A tiltakozás egyik résztvevője és szónoka Ján Carnogursky a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egykori alapítója, egykori miniszterelnök és igazságügyi miniszter volt. Carnogursky az ukrajnai konfliktust azt “oligarchák háborújának” nevezve, s azt hangsúlyozta: el kell utasítani a NATO-támaszpontok szlovákiai kiépítését, mivel azok közelebb hozzák Szlovákiához a “keleten dúló háborút.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik