Nagyvilág

Csak az utolsó pillanatban tudatosult az utasokban, hogy meg fognak halni

andreas lubitz háza (andrea lubitz)
andreas lubitz háza (andrea lubitz)

A gépet hegynek vezető másodpilóta útközben egyre szűkszavúbbá vált – derült ki a fekete doboz felvételéből.

Mint megírtuk: minden jel arra utal, hogy szándékosan vezette a hegyoldalnak a Germanwings utasszállító járatát kedden a pilóta. Ahhoz, hogy mindezt végrehajthassa, a kapitányt kizárta a pilótafülkéből.

A diszkont légitársaságok gyakran alkalmaznak kevéssé tapasztalt pilótákat – ezt mondta az MTI-nek Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke. Ez költséghatékonysági szempontból fontos – fejtette ki.

A szerencsétlenül járt Germanwings-gép másodpilótájának 630 repülési órája volt. A vállalatok számára költséghatékony a tapasztalatlan pilóták alkalmazása, így ugyanis jóval olcsóbb, hogy repülési órákat szerezzenek. A diszkont társaságok gépeire olyan kapitányokat keresnek, akikre rá merik bízni a kezdőket. Emiatt a kapitányok szinte soha nem is hagyják el a pilótafülkét.

Máris szigorítanak a szabályokon

A HVG azt írja: még a héten új biztonsági intézkedést vezet be a Budapestre is közlekedő norvég Norwegian és a kanadai Air Transat légitársaság. Már pénteken életbe léptetik azt a szabályt, hogy menet közben mindig két személynek kell tartózkodnia a pilótafülkében.

 Ebben a düsseldorfi házban volt lakása a másodpilótának. Fotó: MTI

A szerencsétlenül járt gép másodpilótájának, Andreas Lubitznak az eddigi adatok szerint nem volt kapcsolata terroristákkal. A rendőrség csütörtök délután házkutatást tartott Lubitz düsseldorfi lakásában és abban a montabauri házban, ahol szüleivel élt. Több német lap is beszélt a férfi ismerőseivel, többen állították, hogy Lubitz lelkileg labilis volt, bár Montabaurban nyugodt, kedves és sikeres embernek ismerték.

A másodpilóta szülei is ellátogattak Franciaországba, hogy leróják kegyeletüket az áldozatok előtt, de a többi áldozat hozzátartozóitól elkülönítették őket a hatóságok. A szülők montabauri háza előtt rendőrök posztolnak. A helyiek megdöbbentek, a helyi repülőklub egyik tagja azt mondta, Lubitzot ismerve teljesen érthetetlenek számára a történtek. Sokat lehetett vele viccelődni, még ha néha kicsit csendes is volt – mondták a másodpilótáról.

Csak a felvétel végén hallatszanak sikolyok

Brice Robin marseilles-i főügyész beszélt arról, hogy mi hallható a fekete doboz által rögzített hangfelvételen. Onnantól, hogy a kapitány próbált visszajutni a pilótafülkébe, dörömbölés hallatszik, de a hangokból ítélve az utasok nagy része nem tudta, hogy valójában nagy a baj. Csak a felvétel végén hallatszanak sikolyok. Robin azt mondta: a gépen tartózkodók halála pillanatok alatt bekövetkezett, mert a repülőgép apró darabokra tört szét.

A két pilóta beszélgetésében egyébként a felszálláskor még semmi rendkívüli nem volt. Majd útközben Lubitz feltűnően szűkszavúvá, lakonikussá vált – mondta Robin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik