Nagyvilág

Lezuhant repülő: Merkel megdöbbent

Lezuhant repülő (lezuhant repülő)
Lezuhant repülő (lezuhant repülő)

A másodpilóta tudatosan katasztrófába vezette a gépet, ez felfoghatatlan dimenziót ad az esetnek – mondta a kancellár asszony.

Angela Merkel csütörtöki berlini sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a francia és német hatóságok megállapításai a szerencsétlenségről “minden képzeletet felülmúlnak”.

Az ügy háttere még nem ismert teljes egészében, ezért nagyon fontos, hogy a vizsgálat folytatódjon és minden vonatkozásra kiterjedjen – mondta a német kancellár az MTI tudósítása szerint. 

Hangsúlyozta: a német hatóságok minden lehetséges segítséget megadnak a körülmények feltárásához. “Tartozunk ezzel mindazoknak, akik életüket vesztették a keddi katasztrófában, és hozzátartozóiknak, akik most rettenetesen szenvednek” – mondta Angela Merkel.

A Germanwings német légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépének fedélzetén 150 ember tartózkodott, amikor a repülő kedd délelőtt hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén az Alpokban.

A német külügyminisztérium csütörtök délután közölt adatai szerint a 150 ember közül 75 német állampolgár volt.

Korábban 72 német állampolgárról volt tudomásuk a hatóságoknak.

A német állampolgárok túlnyomó többsége, 64 fő Észak-Rajna-Vesztfália tartományból származott. A tartományi kormány felhívására csütörtökön 10:53-kor – pontosan 48 órával azután, hogy kedden megszakadt a kapcsolat a Germanwings járatával – egy perc csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt szerte Észak-Rajna-Vesztfáliában. Haltern város gimnáziumánál például több százan gyűltek össze a megemlékezésre. A gimnázium 16 tanulója és 2 tanára tartózkodott a lezuhant repülőgépen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik