Nagyvilág

Kényszergyógykezelésre ítélték, mert igazat mondott

Kam-Brock(960x640).jpg (kam brock, )
Kam-Brock(960x640).jpg (kam brock, )

Azt hitték, a nőnek kényszerképzetei vannak, amikor azt mondta, Barack Obama követi őt. Pedig igaza volt. Az amerikai elnök tényleg követi őt. A Twitteren.

Több mint egy héten át volt egy New York-i pszichiátriai intézetben egy 32 éves amerikai nő, ahol nyugtatókkal és lítiummal tömték, mert az orvosok azt gondolták bipoláris zavarban szenved és kényszerképzetei vannak, egy olyan kijelentése miatt, ami valójában igaz volt – közölte a New York Daily News. A nő most pert indított az eset miatt, miután minden különösebb indok nélkül kiengedték, majd ki akarták fizettetni vele a kezelés több mint 13 ezer dolláros költségét.

Kam Brock „bizarr élménye” tavaly szeptermber 12-én kezdődött, amikor rendőrök lefoglalták BMW-jét, mert azt gyanították, marihuána befolyása alatt vezetett. Bár ezt semmi sem bizonyította, az autót elkobozták. Amikor pedig másnap besétált a rendőrségre, hogy visszaszerezze az autót, kisebb jelenetet rendezhetett – saját bevallása szerint „lobbanékony” volt – amire a rendőrök úgy reagáltak, hogy megbilincselték, benyugtatózták, majd kórházba szállították.

A nő elmondása szerint azzal akarta meggyőzni az orvosokat és rendőröket arról, hogy ő egy jó ember, egy pozitív személyiség, hogy közölte velük: Barack Obama követi őt a Twitteren. Az orvosok azonban pont nem úgy reagáltak, ahogy arra a nő számított. E kijelentése miatt ugyanis azt hitték, hogy mentális problémákkal küzd, és kényszerkezelést kezdtek el alkalmazni. A kórház egyik kitűzött célja az volt, hogy elérjék: a beteg ne mondja azt, hogy Obama követi őt a Twitteren.

Egy gond volt csak. Barack Obama – egészen pontosan a @BarackObama – tényleg követője a közösségi oldalon Brocknak. @BarackObama ugyanis több mint 640 ezer embert követ. A nőt végül nyolc nap kezelés után engedték el, de azt nem mondták meg neki, hogy miért engedik el. Talán addigra valaki csak megnézte, hogy igazat mond-e.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik