Nagyvilág

Azonosítatlan gép csapott le a jemeni elnöki palota környékére

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 03. 19. 17:00

Senki nem sérült meg, de jelentős anyagi kár keletkezett, az elnököt kimenekítették.

Korábban a témában:

Szemtanúk beszámolója szerint két hatalmas robbanás hallatszott, majd fekete füstfelhő gomolygott a dombtetőn lévő épület felett. A palota Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök lakóhelyéül szolgál, az államfő azonban a bombázás idején nem tartózkodott a helyszínen.

Menekülésre késztették

Az épület felett átrepülő harci gép nem találta el a palotát, a lövedék egy közeli domboldalba csapódott be. A légelhárító rakétákkal pedig sikerült menekülésre kényszeríteni a repülőgépet.

Biztonsági források arról tájékoztattak, hogy a légicsapás nem követelt áldozatokat, mindössze anyagi károk keletkeztek. Egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselő azt közölte, hogy a síita húszi lázadókkal szövetséges erők állnak a támadás mögött.

Ugyancsak csütörtökön a Hádihoz hű erők elfoglaltak egy katonai támaszpontot Ádenben, ezzel megszilárdítva a város feletti ellenőrzésüket.

Kimenekítették Hádit

Jemenben a húszi felkelők tavaly szeptemberben megszállták a fővárost, és a múlt hónapban lemondásra kényszerítették Hádit, majd feloszlatták a parlamentet és teljes egészében átvették a hatalmat. Azóta az országban politikai káosz uralkodik. Hádi február 21-én Ádenbe menekült, ahol visszavonta korábbi lemondását, és a Perzsa-öböl menti országok támogatásával új hatalmi bázist alakított ki. Az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést a jemeni belpolitikai válság megoldásában.

Az elnöki hivatal egy forrása azt mondta, hogy Hádi elnököt kimenekítették, és arra a biztonságos helyre szállították, ahová korábban februárban menekült a fővárosból. Hangsúlyozta, hogy a politikus nem hagyta el az országot.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.