Nagyvilág

Börtönbe kerülhet, mert meg akart menteni egy kacsát

Sólyom (sólyom, )
Sólyom (sólyom, )

A hatvanéves nő egy vadász sólymát verte agyon, mert felzaklatta a látvány, ahogy a ragadozó madár elkapta a kacsát.

Akár fél évre is börtönbe kerülhet egy amerikai nő, aki gyöngyökkel díszítette sáljával ölte meg egy solymász madarát Idaho államban – jelentette egy helyi lap. Patti MacDonald az esetről szóló jelentés szerint elismerte, hogy „keményen szarrá verte” a sólymot, mert meg akarta menteni az állat zsákmányát, egy kacsát.

A nő az idahói vadvédelmi szervezet egyik munkatársának elmondta: látta, ahogy a sólyom a levegőben elkapja a kacsát, és az állat segítségére sietett. Először megpróbálta elijeszteni a ragadozó madarat, majd miután a vadászatra kiképzett állt továbbra is a karmai között tartotta zsákmányát, levetette gyöngyökkel díszített sálját, és azzal kezdte el verni a sólymot.

A Hornet nevű sólyom gazdájával, az ötvenéves Scott Dingerrel vadászott, amikor az eset történt. A férfi elmondása szerint, amikor a helyszínhez közelített, látta, ahogy sérült madár elrepül onnan. Egy órával később talált rá madarára, de az állat akkor már nem élt. Dinger elmondása szerint Hornetnek be volt törve a koponyája, és a lábai is el voltak törve.

A helyi ügyészség végül állat bántalmazása és zaklatása miatt emelt vádat a hatvanéves nő ellen. A vádakért Barry McHugh ügyész elmondása szerint ugyanakkor büntetést jár, mintha állatkínzás vádjával állítanák bíróság elé a nőt. A solymász azonban „elfogadhatatlannak” tartja, hogy csak szabálysértéssel vádolják a madarát megölő nőt, és azt szeretné, ha védett állat bántalmazása miatt indítanának eljárást ellene, ami már bűncselekménynek számít. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik