Nagyvilág

Elgázoltak egy biciklist, majd cserbenhagyták, mert a látvány felzaklatta a gyerekeiket

A vérző fejű 17 éves fiút így inkább otthagyták az út szélén, anélkül, hogy legalább egy mentőt hívtak volna hozzá.

A kamasz fiú a pénteki csúcsforgalomban biciklizett munkába az angliai Sheffield városában, amikor egy autó egy kereszteződésben elcsapta – írta a brit sajtó. A sofőr az eset után megállt, majd egy nő – aki utasként volt az autóban – szállt ki, de nem azért, hogy segítséget nyújtson a vérző fejű fiatalnak.

A nő ugyanis közölte: nem tud segíteni, mert gyerekek vannak az autóban, akiket felzaklatott az eset, és a vér látványa megijesztené őket, és még az iskolából is elkésnének. Majd gyorsan visszaszállt az autóba, és elhajtottak, anélkül, hogy segítséget hívtak volna – jelentette a helyi sajtó. A Taron Stead nevű fiatalnak végül a közeli Sheffield egyetem jogi karának dolgozói segítettek, akik mentőt hívtak hozzá, és elsősegélyben részesítették, amíg a segítség meg nem érkezett.

 

„Még mindig nem hiszem el, hogy valaki képes csak úgy az út szélén hagyni egy balesetben megsérült gyereket” – mondta el az esettel kapcsolatban a fiú anyja a Sheffield Starnak. A 45 éves nő most közzétette a fiáról a baleset után készült fényképet, abban a reményben, annak hatására jelentkezni fognak szemtanúk, és sikerül megtalálni a cserbenhagyó autóst. A rendőrségnek ugyanis eddig nem sikerült azonosítania a járművet, és a sofőrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik