Nagyvilág

Lerombolták Szaddám Huszein sírját a tikríti harcokban

A várostól négy kilométerre lévő Audzsában található, egykor fényűző síremlékből már csak azok az oszlopok állnak, amelyek valaha a mauzóleum födémét tartották.

A síremlékről a korábban azt borító, Szaddám Huszeint ábrázoló képek is eltűntek, s a környéket betontörmelék borítja. Az egykori diktátor sírja az Iszlám Állam és a terrorszervezetet a városból kiszorító iraki biztonsági erők harca során ment tönkre.

A falut most síita milíciák zászlói és vezetőik portréi lepték el. Az egyik képen Kászem Szoleimáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz Brigádok nevű elitalakulatának parancsnoka látható, aki állítólag a helyszínen segíti az iraki erőket. Az Iszlám Állam augusztusban – az Irak északi részén indított offenzívája során – azt állította, hogy teljesen lerombolta a síremléket, de helyi illetékesek szerint akkor a mauzóleum csak kisebb károkat szenvedett, így például összezúzták Szaddám Huszein egy nagy portréját és megrongálták a síremlék körül a virágágyakat. 

A 2006 végén kivégzett szekuláris szunnita vezetőnek hívei emeltek fényűző sírt szülőfalujában. Itt temették el Szaddám mellett két fiát is, akivel 2003-ban végeztek az amerikai erők. Audzsában nyugszik Taha Jaszín Ramadán, az arab ország szintén kivégzett volt alelnöke is. 

Az iraki hadsereg több mint egy hete indított nagyszabású offenzívát a Bagdadtól 160 kilométerrel északnyugatra, a Tigris folyó partján fekvő Tikrít visszafoglalására. Eddig az iraki biztonsági erőknek a város nagyjából felét sikerült ellenőrzésük alá vonni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik