Nagyvilág

Felgyújtotta magát vezetés közben, karambolozott majd leugrott egy hídról – és él

Összetört autó (autó, baleset, ütközés, )
Összetört autó (autó, baleset, ütközés, )

A 39 éves amerikai nő több mint tíz méter magasból zuhant a földre, miután ledobta magáról ruháit.

Az oregoni nő egy autópályán haladt Eugene városánál, amikor szemtanúk elmondása szerint egy palackból öngyújtófolyadékot öntött szét autójában, majd lángra lobbantotta az utasteret, és saját magát – jelentette a helyi sajtó. Egy szemtanú a Eugene Register Guardnak vasárnap elmondta: a nő több kilométeren át haladt, több mint száz kilométeres sebességgel az égő autóval, amikor egy hídhoz közelébe érve nekikoccant egy teherautónak, majd a középső elválasztó-korlátnak.

Ezután nagy sebességgel nekihajtott a híd korlátjának. A szemtanú, Eric Van Dyke szerint úgy tűnt, a nő megpróbálta autójával áttörni a korlátot, de nem járt sikerrel, és az autó visszapattant, majd megállt. A nő ekkor kiszállt a lángoló autóból, és rohanni kezdett. Többen is megpróbálták megállítani, de nem sikerült megakadályozniuk, hogy a közben a ruháit ledobáló nő levesse magát a hídról az alatta lévő parkba. A beszámolók szerint a 39 éves nő nagyjából 12 métert zuhant.

Mary Johanna Gawenda a rendőrség közlése szerint feltehetően öngyilkosságot kísérelt meg. Azonban nem járt sikerrel, és túlélte a tüzet, a karambolokat és a zuhanást is. A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a csütörtökön történt eset után, és a hétvégén még mindig kritikus állapotban volt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik