Nagyvilág

Több mint 500 szélsőségest öltek meg

boko haram zászló (boko haram, )
boko haram zászló (boko haram, )

A múlt hónapban kezdődött katonai offenzíva során eddig 36 települést foglaltak vissza Nigéria északkeleti részén a Boko Haramtól, míg Nigerben a csoport több mint félezer harcosával végeztek - közölték szerdán nigériai és nigeri illetékesek.

Mike Omeri, a nigériai kormány szóvivője azt mondta, a három tucatnyi település visszafoglalása a térségbeli országok összefogásának köszönhető. A Boko Haram ellenőrzése alól felszabadított községek között van Buni Yadi is, ahol tavaly a szélsőségesek 40 diákot mészároltak le.

A szóvivő kormánya annak a reményének adott hangot, hogy a szervezet támadásaitól sújtott országok együttműködése “a Boko Haram vereségéhez és kiirtásához” fog vezetni.

A nigériai dzsihadista szervezet visszaszorítása érdekében Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin február elején megállapodott, hogy 8700 fős közös haderőt állít ki. A múlt hónap eleje óta offenzívát indítottak a Boko Haram ellen, amely az utóbbi időben Csád és Kamerun területére is behatolt.

A nigeri rendőrség szóvivője szerdán arról számolt be, hogy az ország keleti részén február 8-án indított hadműveletben a fegyveres erők eddig a Boko Haram 513 harcosával végeztek. A nigeri hadsereg 24 katonát vesztett, és a hadműveletekben egy civil is életét vesztette, további 38-an pedig megsebesültek a hivatalos adatok szerint.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén. Tavaly a terrorszervezet akkora területet foglalt el Nigériában, mint Belgium egésze, és támadásai során becslések szerint mintegy tízezer emberrel végzett. A Boko Haram szombaton hűséget fogadott az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetnek, amely ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria jelentős részét, és ezeken a területeken tavaly kikiáltott egy “kalifátust”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik