Mióta szétszedték a vasfüggönyt és véget ért a hidegháború, Hollywood kénytelen nélkülözni: egyszerűen nincs rendes főgonosza, legalábbis, ha a minket körülvevő világról forgat filmet, és nem mondjuk szuperhősökről. Oké, ott van az arab terrorizmus, esetleg Észak-Korea, de az előbbi lényege, hogy láthatatlan, megfoghatatlan, utóbbi pedig legfeljebb paródiára méltó, tehát nagy összecsapás egyikkel sem lesz; azért mégiscsak egy világuralmi terveket dédelgető szuperhatalom lenne az igazi.
Most úgy tűnik, vége az ínséges éveknek. Vlagyimir Putyin személyében ugyanis végre főgonosz-kompatibilis uralkodó ül Oroszország trónján, azaz évtizedek után az oroszok visszakaphatják méltó helyüket a tengerentúli szórakoztatóiparban. Lehet, hogy maga az ország éppen elég súlyos gazdasági gondokkal küzd és messze van a nagyhatalmi státusztól, az utóbbi egy évben mégis bebizonyította: talán nem érdemes kész ténynek vennünk, hogy itt már több világháború úgysem lesz.
Putyin ránézésre nagyjából minden, amire Hollywood vágyik.
Okos, ambiciózus, kíméletlen, despotikus és a merész diplomáciai manővereken túl nem riad vissza attól sem, hogy egyszerűen elfoglaljon egy szomszédos országot.
Ami az országok közti kapcsolatokat illeti, „a legfontosabb szabály a 21. században, hogy a határokhoz nem nyúlunk” – mondta Charles Crawford, Nagy-Britannia egykori varsói nagykövete egy hétfői konferencián. Szerinte Putyin, amikor megszegte ezt a szabályt, azzal azt is üzente, hogy innentől kezdve bármit megtehet. „Az orosz fenyegetés nem csupán katonai, hanem annál is alapvetőbb: arról szól, hogy semmi sem szent. Ez fizikai imperializmus, aminek nincs helye napjainkban”. A konferencia tanulsága egyébként nagyjából az volt, hogy Ukraja ide vagy oda, az orosz elnök realista és ismeri a saját esélyeit, ha belemenne egy olyan konfliktusba, ami nyílt háborúhoz vezetne Európával, ettől tehát most nem kell tartanunk.
Mondom: főgonosz-alapanyag. Annyira, hogy napjaink legnépszerűbb politikával foglalkozó sorozata, a House of Cards (Kártyavár) legújabb, harmadik évadának egyik főszereplője az orosz elnök, Viktor Petrov.
Sokat elárul, hogy a monogramja megegyezik Putyinéval, a sorozat írói ugyanis nem sokat vacakoltak az eredetiséggel, egyszerűen összefűzték a valódi elnökről terjedő összes legendát és sztereotípiát, és ebből lett a szezon gonoszembere, a hatalomért bármire képes ravasz, nyers és kapzsi Petrov. (Keresztneve pedig nekünk – igaz, csak nekünk – külön vicces.) Méltó ellenfele tehát a szuperintelligens és szociopata amerikai elnöknek, Frank Underwoodnak, akit Kevin Spacey játszik, és bár a sorozatról már megírták, hogy ami az amerikai belpolitikai játszmákat illet, úgy baromság, ahogy van, azért érdemes megnézni, mi az, amit megtudhatunk belőle Putyinról és hol engedték el az írók a fantáziájukat, akarva vagy akaratlanul. Vigyázat, spoilerveszély!
Megjelenés, stílus
A sorozat Petrovja majdnem két méter magas, szúrós tekintetű, kimért, a tökéletes angolság mögül pedig néhol felsejlik az idegbeteg maffiózó. Képes megöletni saját katonáit, hogy helyzetbe hozza magát, de a diplomáciával nem sokat foglalkozik: helyre teszi az elnököt és megcsókolja feleségét, ha úgy tartja kedve. Csak céloz rá, hogy nem veti meg a nőket: nem tudja, mi a szerelem, de élvezi, hogy elvált. Háborús veterán, embert is ölt, előszeretettel közöltet magáról félmeztelen képeket. Lars MIkkelsen (Mads Mikkelsen testvére) játéka pedig tesz róla, hogy az egész figura hiteles maradjon.
Putyin 170 centi magas (alacsonyabb, mint Orbán, figyelték?), a szúrós tekintet stimmel, a tökéletes angolság korántsem. Magának való figura, nem egy nagy szónok, inkább tettekkel kommunikál. Autoriter személyiség – ez is egyezés –, de úgy tudni, fontosabb számára a szerető család, mint sorozatbeli énjének. Háborúban nem volt, hacsak nem számítjuk eseménytelen KGB-s kiküldetését, embert pedig végképp nem ölt, macsó pózok ide vagy oda. Ő is szeret félmeztelenül mutatkozni.
Háború
A harmadik évadot még az ukrán konfliktus előtt írták, ám így is visszaköszönnek annak elemei, Putyin külpolitikáját pedig itt-ott telibe találják. „Ez egy bunkó (thug)” – figyelmezteti férjét a sorozat First Ladyje. Ugyanezt a szót használta Putyinra Peter Westmacott, Nagy-Britannia amerikai nagykövete Ukrajnára utalva. „Az oroszok nem hagyják magukra sajátjaikat” – mondja Petrov, miután a Közel-Keleten több katonájuk meghalt, ők pedig nem engedtek senkit a helyszínre. Ugyanez a mondat népszerű szlogen volt Putyin köreiből, miután benyomultak Ukrajnába.
A Kártyavárban az elnök egyik követelése, hogy Amerikai építse le a légvédelmi rakétarendszereit az Oroszországgal határos területekről. Arra az amerikai érvre, hogy azokat Irán és Észak-Korea miatt kellett telepíteni, Petrov csak annyit mond: mégis hozzá vannak a legközelebb. Ez a valóságban is aggasztja Putyint, aki egyébként kritikusai szerint beleavatkozott a Közel-Kelet belügyeibe is: Hamasz-vezetőket fogadott, fegyvereket szállított Iránba és Szíriába.
Melegjogok
A sorozat ezzel nagyon kimerítően foglalkozik, és bár az elvi kérdést fején találja, az egészet mérhetetlenül eltúlozza. Na nem mintha arról lenne szó, hogy Oroszországban jó dolog nem heterónak lenni, de a szigorú és néhol középkorú törvényeknek, amelyek a „nem hagyományos szexuális magatartásformák” művelőit korlátozzák, nem az a következménye, hogy – ahogy a sorozat sugallja – a börtönök tele vannak melegekkel. Hanem az, hogy folyamatosan vegzálják őket. Putyin alatt virágzik a homofób szélsőjobb, a melegek jobb, ha nem mutatkoznak párként sehol.
A House of Cardsban Frank Underwood egy Oroszországban bebörtönzött amerikai meleg aktivistát próbál hazahozni. A valóságban sem a homoszexualitásért, sem az aktivistáskodásért nem jár börtön, „csak” pénzbüntetés, illetve külföldi polgárokat elzárhatnak ilyesmi miatt, de csak 15 napra, hogy aztán deportálják őket. A sorozat azonban szerencsére nem spórolja meg a kérdést: mi értelme ennek az egésznek? Petrov – akárcsak nyilván Putyin – mégiscsak felvilágosult ember, nem létezik, hogy komolyan higgyen ezekben a törvényekben. A válasz – és ezt viszont már a fején találja a sorozat – az, hogy
Oroszország ilyen és kész.
A második világháborúban az orosz katonák jó részét saját tisztjeik ölték meg, amikor azok pánikba estek és menekülni próbáltak a biztos halálból. A csecsenekkel kapcsolatos hivatalos moszkvai alapállás az volt, hogy „ha el akarjátok hagyni Oroszországot, megölünk titeket”. Tucatjával gyilkolják az újságírókat és forrásaikat, a baleseti statisztikák horrorisztikusak – emlékeztetett Charles Crawford. „Valami van Oroszországban, amit mi nem érthetünk meg soha”. A hétfői konferencia egyik tételmondatát James Sherr londoni elemző mondta ki: „Putyint nem érdekli a demokrácia, de a helyet az, hogy nagyon kevés oroszt érdekel. A kilencvenes években megkapták, nem működött. Az oroszoknak határozott, kemény vezető kell. Putyin pontosan ez.”
Ugyanezt mondja magáról Petrov is, aki szerint az egész despotásdi a melegek elnyomásával nem az ő meggyőződéseiről, vagy az erkölcsi rendről szólnak; ezekkel egyszerűen az oroszok többségének akar megfelelni. Nem azért hallgattatja el akár brutális módszerekkel azokat, akik nem értenek egyet vele, mert fél tőlük, félti a hatalmát, vagy mert így akar rendet tartani, hanem mert ezt várják tőle. Mert egy igazi orosz vezető egyszerűen ilyen.
