Négy évvel a fukusimai atomkatasztrófa után egyre többen halnak meg Japánban a sugárzás elől évek óta tartó menekülés következtében – tudósít az MTI. Tavaly március óta 18 százalékkal, 1232-re nőtt az áldozatok száma.
A fukusimai atomerőmű 2011. március 11-én földrengés és szökőár következtében rongálódott meg. A sugárzás közvetlenül nem okozta senki halálát, ugyanakkor sokan belehaltak a szükségszállásokon való élet egészségügyi hatásaiba, mások pedig öngyilkosok lettek.
A sugárzás miatt még mindig mintegy 120 ezren élnek távol otthonaiktól, köztük tízezrek konténerszerű szükségszállásokon laknak. Nagy részük idős ember, akik társas kapcsolataikat is elvesztették, elmagányosodtak, ami a hagyományosan közösségorientált japán társadalomban sokaknál oda vezetett, hogy öngyilkosok lettek. Az újjáépítési munkák vontatottan haladnak, noha Abe Sindzo miniszterelnök kedden, a katasztrófa negyedik évfordulójának előestéjén bejelentette, hogy nyárig új ötéves tervet dolgoznak ki az érintett területek újjáélesztésére.