Nagyvilág

A kazah elnök esetleges lemondásáról beszélt

Az országát 1989 óta irányító Nurszultan Nazarbajev pénteken felvetette lemondásának lehetőségét, de egyúttal célzott rá, hogy országát továbbra is "kézben fogja tartani".

A 74 éves Nazarbajev jelenlegi elnöki időszaka 2016 végén járna le, ám idén február 25-én bejelentette, hogy április 26-ára előre hozott elnökválasztást ír ki. Nem fedte fel, hogy indul-e a választáson, csak annyit mondott, erről később határoz.
Akkor még széles körben úgy vélték, hogy az elnök – aki a Szovjetunió idején a helyi kommunista párt vezetője volt – újabb öt évre Közép-Ázsia legjelentősebb nemzetgazdaságú, kőolajban és földgázban gazdag országának első embere akar maradni.

Pénteken azonban olyan célzásokat tett, amelyek alapján kétséges, hogy elnök marad-e. “Sok éve vezetem Kazahsztánt, már ott álltam függetlenségének bölcsője mellett. Ezért aztán azt fontolgatom, hogy színházi nyelven szólva, ideje lenne színt váltani” – mondta Nazarbajev a nemzetközi nőnap alkalmából, annak “elő-előestéjén” tartott ünnepségen.

Esetlegesen követendő példaképeként Szingapúr egykori miniszterelnökét, Lee Kuan Yew-t hozta fel, aki 1955-től 1990-ig vezette és “ázsiai tigrissé” erősítette országát, majd pedig lemondott, ám a gyeplőt azután sem engedte ki a kezéből: miniszteri tárcák élén állt.

“Miután lemondott, megkérdeztem tőle, miért tette. Azt felelte, hogy amikor 31 évnyi vezetés után meglátta magát a tévében, nem tetszett neki a kép” – mondta Nazarbajev majd hozzátette nevetve: “Lehet, hogy nem érdemes tévét nézni, de hasonlót tervezek”.

Nazarbajev Haza Pártjának, a Nur Otannak biztos többsége van a parlamentben, a szavazatok 81 százalékát kapta a legutóbbi választáson. A párt március 11-én kongresszust tart.
.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik