Nagyvilág

Ilyennek kell lennie annak, aki Zuckerbergnek dogozna

Zuckerberg-Barcelonaban(650x433).jpg (mark zuckerberg, )
Zuckerberg-Barcelonaban(650x433).jpg (mark zuckerberg, )

Maga a Facebook alapítója árulta el Barcelonában, hogy milyen embereket alkalmaz szívesen.

A nyilatkozataiból rég kiderült: Mark Zuckerberg agya teljesen másképpen működik, mit az emberek túlnyomó többségéé. Amikor például már a fél világ azon élcelődött, hogy a szupergazdag Facebook-alapító, mindig ugyanazt a szürke pólóból, és kapucnis pulóverből álló szettet viseli, akkor elmagyarázta, hogy azért, mert igyekszik véges kapacitású agyát minél kevesebb felesleges döntéssel terhelni. Például reggelente azzal, hogy mit vegyen fel.

 Fotó: Europress

A fiatal zseni a munkához, a munkatársakhoz is hasonlóan áll: „csak akkor vennék fel valakit, hogy közvetlenül nekem dolgozzon, ha úgy érezném, én is szívesen dolgoznék az illető beosztottjaként” – mondta a Moblie World Congress című rendezvényen, Barcelonában.

A Facebook vezére arról is beszélt, hogy nem igazán vannak a közösségi médián, illetve az internet világán kívüli tervei. Azt mondta, kizárólag szájtra koncentrálnak, s ezzel szétzúzta a korábban terjedő pletykákat arról, hogy cége az az autók, vagy a napenergia felé orientálódna – írja a brit Metro.

A piaci szóbeszéd, jobbára a versenytársak stratégiáján alapult: az Apple például a telefonok, a számítógépek és zenelejtászók után beszállna az autógyártásba, a Google pedig amellett, hogy a vezető nélküli autók kifejlesztésén dolgozik, befektetett a napenergia-iparba, és egy rákot diagnosztizáló tabletta létrehozásán is dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik