Nagyvilág

Ebola: megint emelkedett az új betegek száma

Guinea (guinea, conakry, ebola)
Guinea (guinea, conakry, ebola)

Az előző héten nőtt az új ebolás megbetegedések száma Guineában és Sierra Leonéban, Libériából azonban tavaly május óta most először nem jelentettek új esetet - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett helyzetértékelésből.

A jelentés szerint az előző héten 132 új megbetegedést jelentettek Guineában és Sierra Leonéban, 34-el többet, mint egy héttel korábban.

Guineában az előző héten 51 megbetegedést regisztráltak, az áldozatok feléről csak a haláluk után derült ki, hogy Ebola-fertőzöttek. A szóban forgó időszakban Sierra Leonéban 81 új esetet jelentettek, ebből 26-ot az ország fővárosában, Freetownban.

A szervezet arról számolt be, hogy néhány közösség továbbra is elrejti a betegeket és titokban temeti el a halálos áldozatokat, annak ellenére, hogy a hagyományos gyászszertartási rítusok elvégzése közben – például a holttestek lemosásakor és előkészítésekor – rendkívül magas a fertőzés veszélye. Guineában és Sierra Leonéban tizenhat ilyen temetésről szereztek tudomást a hatóságok az előző héten.

Libériában az Ebola-járvány mérséklődése miatt nemrégiben feloldották a hat hónapja kivetett éjszakai kijárási tilalmat és megnyitották az ország fő határátkelőit.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az ebolajárvány 2013 decemberi kitörése óta 9589-en haltak bele a betegségbe Afrikában, javarészt a kontinens három nyugati országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A fertőzöttek száma 23,7 ezerre rúg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik