Nagyvilág

Nem csökkentik a készültséget a franciák

terrorkészültség párizsban (terrorkészültség, párizs, louvre, )
terrorkészültség párizsban (terrorkészültség, párizs, louvre, )

Merényletveszély miatt a franciaországi biztonsági készültség továbbra is a legmagasabb szintű marad a főváros környéki Ile-de France régióban és a déli Alpes-Martitime megyében legalább április 10-ig,de feltehetően több hónapig" - közölték szerdán kormányzati források. Az ország többi részén a második szintű, megerősített terrorkészültség érvényes, amely tíz éve folyamatosan hatályban van.

A január eleji párizsi terrortámadásokat követően a fővárosban életbe léptetett megemelt fokozatot elvileg hetente hosszabbítják. A kormányzat azonban úgy döntött, hogy most április 10-ig meghosszabbítja és “így is hagyja hosszú ideig, több hónapig”.

A miniszterelnöki hivatal, ahol döntenek a biztonsági készültség fokozatairól, hivatalosan azt közölte, hogy “az intézkedést meghosszabbították”, és a mozgósított “emberek létszámát is megtartják, ameddig csak szükséges”. “Minden érzékeny pont védelem alatt marad” – jelezte a kormányfő hivatala.

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap elleni január 7-i és a két nappal későbbi zsidó élelmiszerboltban elkövetett támadások óta 10 500 katonát rendeltek ki 830 érzékenynek számító épület védelmére Franciaországban, amelyek közül 310, elsősorban zsidó kulturális vagy vallási intézmény a fővárosban és környékén.  

Az 1978-ban létrehozott úgynevezett Vigipirate készültséget először 1991-ben helyezték működésbe, majd másodszor 1995-ben, a párizsi metróban történt robbantások után, azóta gyakorlatilag folyamatosan működésben van. 2004-ben négy szintet vezettek be, amelyeket színjelzésekkel különböztettek meg egymástól. Miután a második legmagasabb, a vörös fokozat egy évtizeden keresztül folyamatosan hatályban volt, egy évvel ezelőtt két szintűre egyszerűsítették a rendszert. A vörös fokozatot a megerősített terrorkészültség váltotta fel, ez van érvényben továbbra is az ország teljes területén, s a konkrét veszélyre utaló megemelt fokozat érvényes a főváros és a francia Riviéra környékén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik