Nagyvilág

Részletek a Nyemcov-gyilkosságról

Nyemcov (borisz nyemcov, )
Nyemcov (borisz nyemcov, )

Négy golyó végzett az orosz ellenzéki politikussal. Tudta, hogy veszélyben van, de nem kért védelmet.

Nyemcov és ukrán barátnője, Anna Durickaja a legkésőbb távozó vendégei voltak a Kremlre néző elegáns Bosco étteremnek, este 11 óra körül indultak el, hogy a Vörös tér érintésével hazasétáljanak a politikus félórányira lévő lakására. A Bolsoj Zamoszkvoreckij-hídon (Nagy Moszkva-folyó-híd) jártak, amikor a gyilkos egy mellettük elhaladó fehér Fordból hat lövést adott le a politikusra egy Makarov márkájú pisztolyból. Négy lövedék találta el őt a hátán és a fején – írta a Reuters hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.

A halála előtti néhány órában Nyemcov több interjút is adott – még vacsora közben is -, az egyiket a Newsweek című amerikai folyóirat lengyel kiadásának. Ebben a náci Harmadik Birodalomhoz hasonlította Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét, és azt jósolta, hogy utcai zavargással induló felkelés lesz az országban. “A lehető leggyorsabban kell cselekednünk, hogy az oroszok lássák, van alternatíva, hogy Putyin politikája az állam gyengülését okozza és öngyilkossághoz vezet. Egyre csak fogy az idő az eszmélésre” – jelentette ki.

Nyemcov sok fenyegetést kapott az elmúlt csaknem másfél évtizedben, de rendőrségi források szerint soha nem kért védelmet. Azonban egyre jobban aggódott. Egy kevésbé ismert hírportálnak, a Szobeszednyiknek február 10-én adott interjújában elmondta: anyja az utóbbi időben már attól féltette őt, hogy Putyin megöleti.

Alekszej Navalnij ellenzéki vezető azt írta szombaton Facebook-oldalára: tudja, hogy követik a vasárnapra Moszkvába tervezett nagyszabású ellenzéki tüntetés szervezőit. Mint írta, hetekkel korábban titokban találkozott Nyemcovval, majd őt napokkal később felhívta egy Kreml-barát újságíró, és a titkos beszélgetés témáiról kérdezte. “Nyemcovról rendszeresen készültek titkos video- és hangfelvételek, és ezeket utána rendre nyilvánosságra hozták. Kizártnak tartom, hogy éppen múlt éjjel ne figyelték volna őt” – írta Navalnij.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik