A koszovói belügyminisztérium a Szabad Európa Rádióval közölte: kedden kezdik az elutasított koszovóiak hazaszállítását repülőgéppel. Koszovót ősz óta több tízezren hagyták el, hogy az EU tagállamaiban próbáljanak szerencsét, főleg Ausztriában és Németországban. Többségük illegálisan jutott az unió területére, sokan Magyarországon át. Menedékért folyamodtak, de kérelmüket a legtöbb EU-tagállam elutasította, mert Koszovót biztonságos származási országként tartják számon.
Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter pénteken jelentette be Pristinában, hogy kéthetente, vagy szükség esetén gyakrabban charter repülőgépekkel fogják hazaszállítani Ausztriából azokat, akiknek menedékkérelmét nem fogadták el. Az osztrák, a magyar és a szerb belügyminiszter a szárazföldi hazaszállításról is tárgyalt a múlt héten Belgrádban.
A koszovói belügy közlése szerint a visszatérők nem vehetnek részt a pristinai kormány visszaintegrálási programjában, mert az csak azokra vonatkozik, akik 2010. július 28. előtt hagyták el az országot. Ennek ellenére a koszovói hatóságok a visszatérők orvosi ellátásának biztosítását, a visszatérők lakhelyükre szállítását is vállalja, emellett segítséget nyújtanak számukra az álláskeresésben, szakképesítés szerzésében.