Nagyvilág

Mindössze négy magyart hívtak be Kárpátalján

Az egy hónapja kezdődött legújabb mozgósítás nem sok magyar nemzetiségű ukrán állampolgárt érintett.

“Nincs semmiféle rubrika a hadkiegészítő parancsnokságon a nemzetiségre vonatkozóan”. “Elsősorban az illető katonai szakképesítését vesszük figyelembe” – közölte Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka szerdai ungvári sajtótájékoztatóján.

Vaszilcjun hangsúlyozta: a mozgósítás 2015. január 20-án kezdődött negyedik hullámában csak négy magyar nemzetiségű kárpátaljait hívtak be katonai szolgálatra. Elmondása szerint a munkácsi helikopteres egység felszámolása után leszerelt katonák közül sokan Beregszászon kaptak lakást és telepedtek le. Őket valóban behívták a hadseregbe, de ezek az emberek nem magyarok – emlékeztetett.

A tiszt ezzel azokat az orosz médiában megjelent híreket cáfolta, amelyek szerint Kárpátalján a népességen belüli arányukat meghaladó mértékben mozgósítják a magyar nemzetiségű hadköteleseket.

A kárpátaljai hadkiegészítő parancsnokság vezetője azt is elmondta, hogy az idei mozgósítás február 20-án záruló első szakaszában Kárpátalján nem sikerült teljesíteni a mobilizációs tervet, amelynek értelmében 1465 személyt kellett volna behívni a hadseregbe. A közkatonákat és altiszteket illetően csak 26 százalékra, a tisztekre vonatkozóan pedig mindössze 15 százalékra teljesült az előírás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik