Nagyvilág

Változatlanok a harcok Debalceve térségében

Ukrán források közlése szerint támadásba lendültek a kormányerők Kelet-Ukrajna egyes területein, miután az orosz szakadárok szerintük nem tartották magukat a harmadik napja életben lévő tűzszünethez.

A hadműveleti parancsnokság (ATO) egyik szóvivője kedden Kijevben bejelentette, hogy visszafoglaltak egy Donyeck megyei települést Artemivszk és Debalceve között, aminek eredményeképpen helyreállították ellenőrzésüket a két várost összekötő autóút egész hosszán. 

Anatolij Sztelmah szóvivő közölte, hogy a szakadárok által napok óta ostromlott és időközben meg is szállt Lohvinove falu körül minden ellenőrző posztot visszavettek az ukrán fegyveres erők, így gyakorlatilag a település visszakerült a kormányerők ellenőrzése alá. A környéket jelenleg is az ukrán tüzérség tartja tűz alatt. Artemivszk városából az újra ellenőrzött úton lőszer- és fegyverutánpótlást, élelmiszert és váltást küldenek a Debalcevét védő egységeknek. Utóbbi települést – amely mély beékelődésként fekszik a szeparatisták területébe – hetek óta támadják a szakadárok. 

Andrij Liszenko katonai szóvivő kedden kijelentette, hogy a szeparatisták támadásai miatt továbbra sincs meg az előfeltétele a nehézfegyverek kivonásának a frontvonal közeléből. Ismét emlékeztetett arra, hogy a múlt héten kötött minszki megállapodás előbb tűzszünetet ír elő, és ezt követően a nehézfegyverek kivonását az ütközőzónából. 

Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője közben arról számolt be, hogy tíz brit – Saxon típusú – páncélozott szállítójármű érkezett a harci övezetbe. Ukrajna nemrég kapta a katonai járműveket Nagy-Britanniától. A jármű a NATO-szabvány szerinti B7-es páncélzattal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 7,62 milliméter kaliberig a lövedékek nem hatolnak át rajta, valamint ellenáll a taposóaknáknak is. 

A szóvivő tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában öt katona esett el és 14 sebesült meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében, többségük Debalceve térségében. 

Dmitro Timcsuk katonai szakértő, a kelet-ukrajnai harcok övezetében adatokat gyűjtő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője arról adott hírt kedden, hogy Luhanszk megyében a szakadárok önkényesen kikiáltott “népköztársaságának” fegyveresei és az úgynevezett kozák egységek között “benzinháború” robbant ki. A kozákok vonták ugyanis ellenőrzésük alá a megye déli részén lévő benzinkutak mintegy 80 százalékát. A “népköztársaságiak” saját szükségleteik kielégítésére követelik, hogy adják át nekik a kutakban lévő, Oroszországból kapott üzemanyag egy részét. A benzin kétféleképpen kerül a luhanszki kutakba: részben katonai kísérettel tartálykocsikból álló konvojokban érkezik Oroszországból, a másik része pedig a már korábban kialakított csempészvezetékeken keresztül. A kozákok azonban nem akarnak osztozkodni senkivel az üzemanyagon, és az abból származó bevételükön. Minden bizonnyal emiatt égett le a múlt hónapban két benzinkútjuk is – jegyezte meg Timcsuk.

Az UNIAN hírügynökség az ATO egyik vezetőjére hivatkozva arról ad hírt, hogy az oroszok bármi áron is, de el akarják foglalni Debalcevét, ezért támadják folyamatosan a várost. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik