Nagyvilág

A lezuhant gép ülésén találták meg az utolsó halálos áldozatot

tajvani gép (tajvani gép, tajvani repülőgép, )
tajvani gép (tajvani gép, tajvani repülőgép, )

Ezzel negyvenháromra nőtt a katasztrófa halottjainak száma - számolt be róla csütörtökön a holttestek keresését végző szolgálat. Tizenöten túlélték a szerencsétlenséget.

Megtalálták a TransAsia légitársaság február elején Tajvanban lezuhant repülőgépének utolsó – eddig eltűntként számon tartott – halálos áldozatát is. A Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járata fedélzetén összesen 58 ember volt, röviddel a felszállás után február 4-én, szárnyával egy hidat érintve, a sekély vizű Kilung folyóba csapódott. Kinmen a kínai szárazföld közelében fekvő apró sziget, amely Tajvan fennhatósága alatt áll.

A katasztrófa után a baleset 15 sérült túlélőjét kórházba szállították. Múlt pénteken még nyolc embert eltűntként tartottak nyilván a hatóságok. A tajvani mentőszolgálat egyik illetékese azt mondta, hogy a becsapódás helyszínétől három kilométerre találtak rá az utolsó, kínai állampolgár holttestére, amelyet becsatolt biztonsági öve továbbra is az utasszállító ülésén tartott.

A tajvani polgári légiközlekedési hivatal (CAA) az ATR 72-600-as típusú repülőgép balesetét követően arra kötelezte a TransAsia pilótáit, hogy tegyenek szóbeli vizsgát az ATR (Avions de Transport Régional) olasz-francia repülőgépgyártó cég vészhelyzetek esetére bevezetett szabályzatából, mivel a katasztrófa körülményeit feltáró vizsgálat első eredményei emberi mulasztásra mutattak rá.

A hivatal egy hónapra felfüggesztette állásából a TransAsia tíz pilótáját, és kiegészítő képzés elvégzésére kötelezte őket. A CAA vizsgálata továbbra is folyamatban van, azonban az utasszállító fekete dobozából kinyert információk szerint a repülőgép jobb oldali hajtóműve két perccel a felszállás után leállt, a bal oldalit pedig egyelőre ismeretlen okból kikapcsolta a személyzet. A szakértők arra gyanakszanak, hogy a pilóták véletlenül állították le a működő hajtóművet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik