Nagyvilág

Szárazföldön támadhatják az Iszlám Államot

Az iraki hadsereg átfogó szárazföldi hadműveletre készül az ország egy részét ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam ellen - jelentette be John Allen nyugalmazott amerikai tábornok.

A nemzetközi koalíció komoly támogatást nyújt ehhez a támadáshoz. Allen úgy fogalmazott, az iraki erők heteken belül megkezdik a szárazföldi hadműveletet, hogy visszavegyék az Iszlám Államtól az elfoglalt területet.

Amerikai illetékesek az elmúlt napokban több nyilatkozatban bizonygatták, hogy a nemzetközi koalíció sikeresen lép fel az Irakban és Szíriában előrenyomuló Iszlám Állam ellen. John Kerry külügyminiszter például vasárnap a müncheni biztonságpolitikai konferencián azt mondta, hogy a nemzetközi koalíció igen eredményes, hiszen visszafoglalták az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló terület bő ötödét, több mint 700 négyzetkilométert és likvidálták a terrorszervezet vezetőinek felét.

A koalíció tavaly szeptember óta több mint 2000 légicsapást mért az Iszlám Államra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik