Nagyvilág

Terroristák kínzására hívott fel az iszlám vallási vezető

ahmed et-tajjeb (ahmed et-tajjeb)
ahmed et-tajjeb (ahmed et-tajjeb)

Szokatlanul heves kirohanásban szólított fel az Iszlám Állam harcosainak megölésére, keresztre feszítésére, illetve kezeik és lábaik levágására Egyiptom egyik legbefolyásosabb vallási vezetője azt követően, hogy a dzsihadisták élve megégettek egy foglyul ejtett jordániai vadászpilótát - jelentette szerdán az egyiptomi média.

A szunnita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar egyetem és mecset vezető imámja kedd este adott ki egy vallási rendeletet (fatva), amelyben élesen elítélte az “ördögi szervezet” által videóra rögzített “bestiális terrorcselekményt”.

Ahmed et-Tajjeb Korán-idézetekkel és Mohamed próféta kinyilatkoztatásaival (hadísz) alátámasztott közleménye szerint isten tiltja az ártatlanok megölését. Az iszlám jogtudós rámutatott arra is, hogy a szent írások még háború esetén is elítélik a megégetést, és minden egyéb véreskezű túlkapást. A vonatkozó hadísz idézett részletében Mohamed egyebek mellett arra inti egyik parancsnokát, hogy harcosai a küzdelem alatt se csonkítsák meg az elesetteket, és ne öljenek meg gyermekeket.

A kedd este kiadott fatva szerint a jordániai pilóta, Maáz al-Kaszászbe bestiális meggyilkolását elkövető terroristák káoszba döntik az általuk uralt országrészeket, és közvetlenül Allah és prófétái ellen folytatnak háborút, amiért a Korán előírásai szerint a fent említett halálnemek járnak.

A vallási vezető a nemzetközi közösséget arra szólította fel, hogy fokozott erővel szálljon szembe a “barbár” tett elkövetőivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik