Nagyvilág

Mégis bíróságra kell mennie Malina Hedvignek

Megtarthatják a Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indított eljárás bírósági tárgyalását, mert a nyitrai kerületi bíróság felülbírálta a főügyészség vádindítványát elutasító döntés.

A fiatal nő ellen – akit Nyitrán 2006-ban még diáklányként vallomása szerint azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán – 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség, mert megveretése ügyében a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta.

A járási bíróság tavaly decemberben azzal az indoklással utasította el a Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt emelt vádat, hogy sérült a vádlott védelemhez való joga. Az ügyészség ugyanis nem fordíttatta le magyar nyelvre a vádiratot, holott Zsák-Malina Hedvig erre magyar állampolgárként jogosult lett volna – írja az Új Szó Online. A nő ügyvédje is kérte a vádirat magyarra fordítását. A bíróság novemberben küldte el a főügyészségnek az erre vonatkozó kérvényét, de azt a választ kapta, hogy a vádhatóság nem jogosult erről dönteni, mivel csak egy a perben álló felek közül. Az elsőfokú bíróság döntése ellen a főügyészség még decemberben panaszt emelt, erről döntöttek most másodfokon. Várhatóan heteken belül ki is tűzik a tárgyalást.

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, a sértett vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák a rendőrség vizsgálatának eredménye alapján azzal vádolták meg, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik