Nagyvilág

Tízezer ukrán katonát vettek körbe a szakadárok

Ukrajna Mariupol (ukrajna, )
Ukrajna Mariupol (ukrajna, )

A donyecki szakadárok bejelentették, hogyha leadják fegyverüket, akkor életben maradhatnak.

A donyecki szakadárok bejelentették, hogy körbevettek Debalceve város környékén mintegy tízezer ukrán katonát; felszólították őket, hogy tegyék le a fegyvert, és cserében életben maradhatnak.

A Ria Novosztyi hírügynökség jelentése szerint Olekszandr Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság vezetője a Rosszija 24 tévének nyilatkozva azt mondta, hogy a Donyeck és Luhanszk között félúton fekvő Debalceve környékén sikerült körbevenniük az ukrán hadsereg egységeit.

“A mai napon lezártuk a debalcevei katlant (…) Teljes kereszttűz alatt tartjuk az utat (amely oda vezet)” – mondta Zaharcsenko. Felszólította az ukrán katonákat, hogy adják le fegyverüket, és cserében életben maradhatnak. “Az javaslom, hogy tegyétek le a fegyvereket és távozzatok (…) van esélyetek arra, hogy megtartsátok az életeteket. Adjátok meg magatokat, és élni fogtok (…) ígérem, hogy hazatérhettek” – mondta.

Zaharcsenko bejelentése után Eduard Baszurin, a szakadár erők “vezérkarának” helyettes parancsnoka a RIA Novosztyinak nyilatkozva közölte, hogy nem zárták le ugyan a Debalceve felé vezető összes utat, de a donyecki és a luhanszki szakadárok látótávolságban vannak egymástól, és két odalról, együttes tüzérségi támadásokkal blokád alatt tudják tartani az ukrán erőket. Szerinte sikerült ellenőrzésük alá vonni Uhlehirszk települést, amely egy magaslaton fekszik, ahonnan tűz alatt tudják tartani Jenakijeve városát és Debalcevét is. Észak felől pedig az Alekszij Mozgovoj vezette luhanszki egység előőrse állítólag már Debalceve peremére ért.

Kijev nem erősítette meg a szakadárok bejelentését

Kijevből egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés arról, hogy a szeparatista fegyvereseknek sikerült volna gyűrűbe zárniuk Debalcevét, de a harcokat figyelemmel kísérő és információkat gyűjtő Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő péntek reggeli jelentésében ugyancsak heves harcokról számolt be. Az elmúlt napban a szemben álló felek a debalcevei frontszakasz teljes hosszában lőtték egymást tüzérséggel. A felkelők folytatják erőik összevonását, legalább nyolc rakéta-sorozatvetőt és tizenkét ágyút irányítottak át a térségbe, és önjáró tüzérségi fegyverek érkeznek Horlivka környékére – idézte Timcsukat az UNIAN ukrán hírügynökség.

A 45 ezer lakosú Debalceve Donyeck megye keleti részén fekszik, 55 kilométerre északkeletre a megyeszékhelytől. Az ukrán hadsereg júliusban foglalta vissza a várost, és jelentős erőket csoportosított át oda. A szakadárok tízezerre becsülik az ott állomásozó katonák és nemzeti gárdisták számát.

Debalceve és környéke beékelődik a szakadárok ellenőrzése alatt álló területbe, rajta vezet át a két megyeszékhelyet, Donyecket és Luhanszkot összekötő két országút egyike, ezért stratégiai jelentőségű. A szakadárok hadművelete Debalceve visszafoglalására néhány napja kezdődött, a donyeckiek dél felől, a luhanszkiak északról támadják az ukrán haderőt.

Az elmúlt napokban többször érkeztek arról hírek, hogy a szakadárok átcsoportosítják erőiket, és gyűrűbe akarják zárni a Debalcevét védő ukrán katonákat, éppúgy, mint tavaly ősszel tették a Donyeck melletti Ilovajszknál. A védelmi minisztérium hivatalos adatai szerint több mint száz ukrán katona halt meg az ilovajszki “katlanban”. Ez volt az ukrán fegyveres erők eddigi legnagyobb harctéri kudarca a Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet tavaly áprilisi kezdete óta.

Frissítés: az ukránok cáfolták, hogy bekerítették volna a katonákat

A kijevi hadműveleti parancsnokság pénteken cáfolta, hogy az oroszbarát szakadárok körbezárták volna az ukrán katonákat a Donyeck és Luhanszk között fekvő Debalceve térségében. Közben Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és környezete “a vádlottak padján fog felelni” az Ukrajna ellen elkövetett bűntettekért.

“Semmiféle debalcevei katlan nincs. Nemrég beszéltem az ott szolgáló katonákkal, nem tudnak arról, hogy körbe lennének zárva” – jelentette ki Leonyid Matyuhin, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet szóvivője.

Ilja Kiva, a belügyminisztérium Donyeck megyei részlegének helyettes vezetője pénteken cáfolta a szakadárok állítását, hogy teljesen bevették volna a Debalceve közelében fekvő Uhlehirszket. Szavai szerint a település felét a kormányerők ellenőrzik, a másik felében heves harcok dúlnak. A szakadárok előző nap támadtak rá Horlivka irányából harckocsikkal és gyalogsági alakulatokkal a településre.  

Az elmúlt egy nap alatt 5 ukrán katona esett el, és 23 sebesült meg a kelet-ukrajnai harcokban. Hozzátette, hogy jelenleg 390 katonát ápolnak kórházakban, közülük 11 állapota súlyos. 

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik