Nagyvilág

Nem veszik tudomásul az eltűnt gép utasainak halálát rokonaik

emlékfal az eltűnt repülőhöz (eltűnt repülő, maláj gép, emlékfal, )
emlékfal az eltűnt repülőhöz (eltűnt repülő, maláj gép, emlékfal, )

Az utasszállító kínai utasainak a hozzátartozói nem hajlandóak kártérítésről tárgyalni a Malaysiai Airlines légitársasággal, és azt követelték pénteken a maláj hatóságoktól, hogy vonják vissza a gép utasainak haláláról szóló hivatalos bejelentésüket.

Kézzelfogható bizonyítékok hiányában a családtagok nem hajlandóak tudomásul venni, hogy rokonaik szörnyethaltak, ebből kifolyólag pedig nem is akarnak kárpótlást kérni, legalábbis egyelőre.

A maláj hatóságok csütörtökön hivatalosan balesetnek minősítették a gép eltűnését. Azharuddin Abdul Rahman, a maláj polgári légi közlekedési hivatal igazgatója közölte, hogy feltehetően életét vesztette mind a 239 ember, aki a gépen volt. A balesetté nyilvánítás után lehetővé vált, hogy az utasok hozzátartozói kártérítést igényeljenek a légitársaságtól, a Malaysia Airlines pedig kész azonnal megkezdeni a kárpótlási eljárást.

Csiang Huj, az egyik kínai utas hozzátartozója felhívta a figyelmet arra, hogy a maláj hatóságok bejelentésüket nem alapozták újabb tényekre. “Nemcsak azt követeljünk, hogy a maláj kormány vonja vissza állásfoglalását, de kérjen bocsánatot is” – mondta Huj, aki szerint a kínai hozzátartozók többsége ezt akarja. Egy másik hozzátartozó úgy fogalmazott, azt érezné, hogy mindent feladott, ha belemenne a kártérítési tárgyalásokba.

Nehéz bizonyíték nélkül elfogadni

Theresa Rando amerikai pszichológus azt mondja, érthető, hogy egyes hozzátartozók elutasítják a halottá nyilvánítást a veszteségüket övező bizonytalanság miatt, amikor nem találtak sem holttestet, sem roncsokat, amelyek egyértelműen bizonyítanák ezt a feltételezést. A családtag számára nagyon nehéz a valószínű haláleset elfogadása bizonyítékok hiányában – fejtette ki Rando, aki sokat foglalkozott hasonló esetekkel.

A Boeing 777-es típusú utasszállítónak tavaly március 8-án veszett nyoma útban Kuala Lumpurból Pekingbe. Az utasok többsége kínai és maláj volt. A gép egy órával a felszállás után tűnt el a radarokról. Roncsait azóta sem találják, pedig több ország együttes erővel még mindig keresi a gép roncsait az Indiai-óceán déli részén, a balesetté nyilvánítás után sem hagyták abba a kutatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik