Nagyvilág

John Kerry jövő héten Ukrajnába utazik

Az amerikai külügyminiszter azzal a céllal látogat Ukrajnába, hogy megerősítse a kijevi vezetést Washington támogatásáról az oroszbarát szeparatisták elleni harcban.

A washingtoni külügyminisztérium pénteki közlése szerint Kerry Kijevben Petro Porosenko ukrán államfővel, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel és Pavlo Klimkin külügyminiszterrel fog tárgyalni. Arról egyeztetnek majd, hogy “hogyan tudnának együttműködni a (kelet-ukrajnai) feszültségek csökkentése érdekében” – mondta Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Barack Obama amerikai elnök a héten közölte: mélyen aggasztja a kelet-ukrajnai harcok súlyosbodása, és az Egyesült Államok – a katonai csapáson kívül – minden lehetséges lépést számba fog venni Oroszország nemzetközi elszigetelése érdekében.

A látogatás tájékozott források szerint február 5-én lesz. Kerry ezt követően a február 6-tól 8-ig tartó müncheni biztonságpolitikai konferencián vesz részt.

A müncheni konferencián Kerry orosz kollégájával, Szergej Lavrovval is tárgyalni szándékozik az ukrán válságról – mondta Psaki. A szóvivő egyúttal cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint Kerry Moszkvába készülti, de később lemondta a tervezett látogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik