Nagyvilág

Tízmilliárd dollárt kért a csúcstalálkozóért a kommunista vezér

Kim Dzsong Il 2011-ben bekövetkezett haláláig többször is szorgalmazott csúcstalálkozót Dél-Koreával, de csillagászati összeget, tízmilliárd dollárt, továbbá jelentős élelmiszer- és műtrágyaszállítmányokat követelt cserébe.

A korábbi csúcstalákozókról most rántotta le a leplet Ri Mjong Bak volt dél-koreai elnök, aki most megjelenő, de néhány részletében már ismert memoárjában írt meg eddgi nem ismert konkrétumokat a kér Korea vezetői közötti találkozókról. Kiderül például, hogy a két ország magas rangú hírszerzési tisztségviselői titkos látogatásokat tettek egymás országában, hogy kipuhatolják egy csúcs lehetőségét 2010-ben, amikor két, Észak-Koreának tulajdonított támadásnak ötven dél-koreai esett áldozatul. Ri szerint egy észak-koreai küldöttet, aki abban az évben Szöulba látogatott, később, hazatérése után nyilvánosan kivégeztek.

A memoár olyan időben jelenik meg, amikor mindkét ország lebegteti egy csúcstalálkozó lehetőségét a jelenlegi északi vezető, Kim Dzsong Un – Kim Dzsong Il unokája – és a déli államfő, Pak Gun Hje között. Ez lenne a harmadik ilyen találkozás a két Korea első számú vezetői között Korea több mint hetven évvel ezelőtti kettészakadása óta, de az esélyek most nem túl jók, tekintve a tárgyalások feltételeivel kapcsolatos huzakodást.

Az első csúcs 2000-ben az együttműködés korszakát hozta el, mindamellett Délen bírálat forrása is lett: a konzervatívok szerint Szöul akkori “napfénypolitikája”, a Phenjannak kevés feltétellel nyújtott nagylelkű gazdasági támogatás Észak nukleáris és rakétafejlesztését segítette. A konzervatív Ri, aki 2008-ban véget vetett az egy évtizedes liberális kormányzásnak Dél-Koreában, leállította e támogatást, és nem volt hajlandó végrehajtani a második, 2007-es csúcstalálkozón aláírt közeledési terveket. Ez nagy felháborodást keltett Északon, ahol az állami média “patkánynak” és “árulónak” bélyegezte őt – írja a távirati iroda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik