Nagyvilág

Bezártak éjjelre egy olasz delegációt Auschwitzban

auschwitz drónról (auschwitz, drón, )
auschwitz drónról (auschwitz, drón, )

A római zsidó közösség vezetőjére és egy tévéstábra zárták rá tévedésből az egykori haláltábor kapuit.

Komoly diplomáciai baklövést követett el az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborból lett múzeum személyzete szerdán. Egy olasz tévétársaság háromfős stábján kívül David Parenzo, újságíróra, és Riccardo Pacifici, római zsidó vezetőre rázárták a létesítmény kapuit – írja az ANSA.

A csoport hivatalos egyeztetés után, engedéllyel forgatott az egykori haláltáborban, de este tizenegy óra körül, amikor végeztek, rajtuk kívül már senki sem volt a táborban. Órákig keresgéltek, és kiabáltak segítségért, de senki sem válaszolt, így végül kinyitottak egy ablakot és kimásztak. Ezzel azonban beindítottak egy a rendőrségen jelző riasztórendszert, így az egyenruhások hamar a helyszínre értek.

A letartóztatástól azonban csak a diplomáciai testület beavatkozása tudta megmenteni, az olasz csoport tagjait, majd gondoskodtak biztonságos hazaútjukról is.

A legnagyobb náci koncentrációs tábort, idén hetven éve szabadították fel a szovjet csapatok. A kerek évforduló miatt a szokásosnál is többen keresik fel az UNECO világörökség részét képező helyet a nemzetközi médiumok stábjai. A BBC drónnal készített lenyűgöző felvételeket a komplexumról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik