Nagyvilág

Szenteltvízzel próbálták meg feltámasztani Lenint

Lenin-feltamasztasa(960x640).jpg (lenin, performansz, moszkva, )
Lenin-feltamasztasa(960x640).jpg (lenin, performansz, moszkva, )

A szovjet múlttól akarta megszabadítani Oroszországot két fiatal művész.

Csurig töltött ötliteres műanyagkannákkal a kezében sétál ki két fiatalember egy templomból a moszkvai Vörös téren. Kétség sem férhet hozzá: szentelt a víz náluk, hiszen a flakonokon ott a filctollal satírozott fekete kereszt.

A srácok a Lenin-mauzóleumhoz sétálnak, egy laza mozdulattal félrehúzzák a kordont, átugorják a láncot, majd öntözni kezdik a kommunizmus atyjának múmiáját őrző épület ajtaját, miközben azt üvöltözik: „Kelj fel, és járj! Kelj fel, és járj!”

Az akció csak néhány percig tartott, a két önjelölt nekromantát már ültették is befelé egy rendőrautóba. A Moscow Times értesülései szerint fejenként 2500 rubel (kb 10 ezer forint) büntetést, és 15 napi elzárást kaptak.

A videóra vett performanszt január 19-én, vagyis az epifánia napján rendezték, amikor az ortodox keresztények Jézus megkeresztelését ünneplik. Oleg Basov és Yevgeny Avilov a grani.ru-nak azt nyilatkozták, hogy a akciójukkal akarták megszabadítani hazájukat a kommunista múlt terheitől.

Magyarországon hasonló megtisztuláson kellett átesnie a Gellért-hegyen álló, Szabadság-szobornak is a rendszerváltás után, igaz közös akaratból. Az eredetileg a felszabadító szovjet hadsereg tiszteletére emelt emlékművet először, a többi kommunista emlékkel együtt el akarták távolítani, ám mivel annyira szerves részét képezte a városképnek, és az emberek annyira megszerették a szobrot, végül az a döntés született, hogy a helyén hagyják, de „átlényegítik” az emlékművet.

A kompozícióból 1992-ben eltávolították a szovjet katonát, és levésték a cirill betűs feliratait, majd St. Auby Tamás ötlete alapján, néhány napra fehér lepel került a pálmaágat tartó nőalakra. Amikor az ejtőernyőselymet leszedték az emlékműről, azzal tovaszállt belőle a „kommunizmus szelleme is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik