Nagyvilág

Lavrov: az Egyesült Államok “uralni akarja a világot”

szergej lavrov (szergej lavrov)
szergej lavrov (szergej lavrov)

És rá akarja erőltetni az európai országokra az ukrán válsággal kapcsolatos álláspontját - mondta szerdán az orosz külügyminiszter, Barack Obama amerikai elnöknek "az unió helyzetéről" tartott beszédére reagálva.

“Az Egyesült Államok a konfrontáció irányát választotta (…), és uralni akarja a világot” – fejtegette Szergej Lavrov moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján. “Obama tegnapi beszéde azt mutatja, hogy az amerikai elképzelések középpontjában csak az áll, hogy ‘mi vagyunk a legjobbak’, és ezt mindenki másnak el kell ismernie” – tette hozzá.

Állításának alátámasztására az orosz diplomácia vezetője felhozta, hogy Washington azzal dicsekszik, sikerült “rávenni európai partnereit”, hogy léptessenek életbe gazdasági szankciókat a kelet-ukrajnai lázadókat katonailag támogató Oroszország ellen.

Obama kedden a kongresszus két háza előtt kijelentette, hogy a korábbi kételyek ellenére ma a szankciókat bevezető “Amerika az, amely erősen és a szövetségeseivel egységben áll, Oroszország pedig elszigetelődött, miközben a gazdasága lerongyolódik”.

Ez azonban “nem felel meg a jelenlegi valóságnak” – hangoztatta Lavrov, arra figyelmeztetve egyúttal, hogy ez a helyzet hamarosan megváltozhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik