Nagyvilág

Ukrajna kérheti Janukovics kiadatását

Határozatott hozott Viktor Janukovics volt ukrán elnök letartóztatásáról egy kijevi bíróság, ami jogi lehetőséget teremt az ukrán főügyészségnek arra, hogy a volt államfő kiadatását kérje Oroszországtól.

Janukovics ellen több bűnvádi eljárást is indított az ukrán főügyészség: hatalommal való visszaélés és tömeggyilkosságban való részvétel vádjával a 2013 novembere és 2014 februárja közötti időszakra szólón a kijevi hatalomváltást követelő tüntetéseken történtek miatt. A belügyi erők és a tüntetők közötti súlyos összecsapásokba torkolló szembenállás idején több mint százan vesztették életüket, javarészt a felfegyverzett rendőrök ellen Molotov-koktélokkal és botokkal harcoló tüntetők. A Janukovics leváltását megelőző napokban az áldozatok egy részét belügyi és titkosszolgálati különleges egységek mesterlövészei lőtték le a környező épületek tetejéről tüzelve – írja az MTI. 

Ezenkívül az ukrán főügyészség az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére, megváltozatására és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmények vádjával is büntetőeljárást indított a megbuktatott államfő ellen. Janukovics a főügyészség szerint azzal követte el az említett bűncselekményeket, hogy sürgette: elnökválasztás helyett tartsanak minden ukrajnai régióban népszavazást az adott terület státusáról, vagyis Ukrajnától való elszakadásáról, valamint Oroszországban tartott sajtótájékoztatóján illegitimnek nevezte a parlament által kinevezett új ukrán kormányt, és leszögezte, hogy továbbra is magát tekinti Ukrajna törvényes államfőjének. 

Ukrajnával kapcsolatos hír az is, hogy Moszkva tagadja egy ukrán parancsnok állítását, mely szerint hétszáz orosz katona hatolt be az országba a szakadárok uralta határszakaszon. “A tegnapi kijevi állítás arról, hogy állítólag orosz fegyveres egységek lépték át az orosz-ukrán határt, reagálásra sem érdemes. Abszolút ostobaság” – idézte az Interfax orosz hírügynökség az orosz védelmi minisztérium szóvivőjét, Igor Konacsenkovot.

Közben megkezdődött Ukrajnában az újabb részleges katonai mozgósítás, ami három hullámban, összesen 210 napig tart majd, és érinti Ukrajna valamennyi megyéjét és a fővárost is.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik