Nagyvilág

Szövetkeznek az afrikai országok a Boko Haram ellen

A szélsőséges iszlamista szervezet elleni katonai erő létrehozásáról kezdett tárgyalásokba Nigéria és öt másik nyugat-afrikai ország. Ezzel egy időben a terrorcsoport újabb támadást hajtott végre Kamerun területén.

“A Boko Haram megerősödése azt tükrözi, hogy lassúak voltunk, és nem voltunk képesek kemény választ adni. Annak vagyunk tanúi, hogy (…) Nigéria elvesztette szuverenitását területe egy része felett, és (onnan a Boko Haram) exportálja az erőszakot a szomszédos országokba” – mondta Mohammed Bazoum, a tanácskozásnak otthont adó Niger külügyminisztere az MTI híre szerint. Az ülésen a házigazda és Nigéria mellett Benin, Kamerun, Egyenlítői-Guinea és Csád külügy-, illetve védelmi miniszterei vesznek részt. Képviselteti magát az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína, az Európai Unió és számos afrikai regionális szervezet is. 

A Boko Haram elleni regionális fellépés azután vált szükségessé, hogy az alapvetően Nigériában tevékenykedő terrorcsoport az utóbbi időben egyre gyakrabban hajt végre támadásokat a szomszédos országokban, elsősorban Kamerunban. Helyi idő szerint hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte a Boko Haram támadásait, és az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a szervezetet. A Nemzetközi Büntetőbíróság azt jelezte, hogy nyomoz a csoport által elkövetett súlyos jogsértések ügyében. 

A kameruni hadsereg a keddi nigeri tanácskozással egy időben arról számolt be, hogy katonái ismét “nagyon heves” harcokba bonyolódtak a Boko Haram harcosaival, miután azok megtámadtak egy települést az ország északi, Nigériával határos részén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik