Nagyvilág

A Charlie Hebdo ellen tüntettek

pakisztán tüntetés (pakisztán tüntetés)
pakisztán tüntetés (pakisztán tüntetés)

Ezrek tüntettek Pakisztánban a Charlie Hebdo ellen, az újabb Mohamed-karikatúrát elítélte az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) is.

A kelet-pakisztáni Lahorban mintegy ötezren gyűltek össze a francia magazin elleni tiltakozásra. “Mozgalmat indítunk a szeretett prófétánkat sértő karikatúrák ellen” – mondta a szomszédos India elleni támadások miatt betiltott, Laskar-e-Taiba (Igazak Hadserege) nevű szésőséges szervezet alapítója. Háfiz Szaid sürgette, hogy a pakisztáni kereskedők állítsák le a francia termékek behozatalát, a pakisztáni vezetők pedig próbáljanak nemzetközi törvényt elfogadtatni az istenkáromlás büntetésére. Pakisztánban halállal sújtható a blaszfémia. Lahorban részt vettek a demonstráción a radikális Dzsamáat-ud-Dava tagjai is.

Felvonulások voltak az ország legnagyobb városában, Karacsiban, valamint Kvettában, Pesavarban, Multánban és másutt is. Karacsiban több mint kétezren tüntettek, a Dzsamáat-e-Iszlámi vallási párt szervezte az országalapító Muhammad Ali Dzsinna mauzóleumáig vonuló menetet. Keresztény papok küldöttsége is csatlakozott hozzájuk a muzulmánokkal való szolidaritásuk kifejezéseképpen.

A Charlie Hebdo rajza “intoleráns, tiszteletlen, gyűlöletről és érzéketlenségről tanúskodik”, és “kigúnyolja a muzulmán vallás legtiszteltebb alakját”  – írta vasárnapi közleményében a dzsiddai székhelyű OIC emberjogi bizottsága, mindamellett “további mérsékletre” szólította fel a muzulmánokat a helyenként erőszakba torkolló tüntetések nyomán. A leghevesebb demonstrációk az afrikai Nigerben voltak, ahol tízen meghaltak és legalább nyolc templomot felgyújtottak.

Az iráni fővárosban hétfőre hirdettek demonstrációt a francia nagykövetség elé. Teheránban iszlamista diákok akrnak tüntetni tiltakozásul a sértőnek ítélt rajz publikálása ellen – közölte vasárnap a helyi média. A francia külképviselet egy üzenetében közölte, szolgáltatásai és a hozzá kapcsolódó kulturális szervezetek zárva lesznek hétfőn, és kérte az ott lévő francia állampolgárokat, hogy “tartózkodjanak minden mozgástól a kerületben”. A főváros északi részén lévő francia iskola is zárva lesz biztonsági okokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik