Nagyvilág

Újabb túszdráma Párizsban

francia rendőrök (francia, rendőr,  )
francia rendőrök (francia, rendőr,  )

A labilis idegállapotú harmincéves férfi megadta magát. Korábban két túszt ejtett egy postahivatalban Párizs egyik északnyugati elővárosában, Colombes-ban. A túszejtésnek az első hírek szerint nincs köze az előző heti iszlamista terrortámadásokhoz.

A fegyverest, aki több mint két órán át tartotta fogva túszait, őrizetbe vette a rendőrség. Egyetlen lövés sem dördült, mind a két túsz jól van, nem sérültek meg a túszejtés során – közölte a rendőrség.

A francia hírtelevíziók rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölték, hogy az elkövető egy labilis idegállapotú férfi, aki érzelmi csalódástól szenved, kisebb köztörvényes bűncselekmények miatt már volt dolga a rendőrséggel, de a terrorelhárítási szervek nem tartották megfigyelés alatt.

Korábban nevük elhallgatását kérő illetékesek a LeParisiennek elmondták: a férfi egyedül ment be a hivatalba fél 1 körül, néhányan ki is tudtak menekülni. A túszejtő azt állította, hogy fel van fegyverkezve gránáttal, Kalasnyikovval.

Hívta a 17-et ( rendőrség száma Franciaországban), a beszéde elég zavart volt – mondta egy másik forrás, hozzátéve, hogy egy lövés sem dördült el.

A túszejtésnek az első hírek szerint nincs köze az előző heti iszlamista terrortámadásokhoz.

Fotó: Twitter/@infos140

A túszejtővel a hatóságok tárgyalntak. A környéket – amely felett egy helikopter köröz – a rendőrség az akcoió idejére teljesen lezárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik