Nagyvilág

Német dzsihádista: „Meghódítjuk Európát és mindenkit megölünk, aki nem tér át”

Egy Szíriában harcoló Iszlám Állam-katonával készített interjút a német RTL. A férfi azt mondja: miután meghódították Európát, három sors várhat annak katolikus és zsidó lakóra: áttérnek, védelmi pénzt fizetnek vagy meghalnak.

Jürgen Todenhöfer publicista tavaly novemberben, az iraki Moszulban beszélt a Christian Emde nevű dzsihádistával. A 30 éves férfi elmondta: az Iszlám Állam hamarosan meghódítja Európát. Az újságíró szerint „az Iszlám Állam, ahogyan mi nevezzük, sokkal erősebb, veszélyesebb, okosabb, mint ahogy azt a mi nyugati politikusaink gondolják.

Emde egy olyan iszlám szélsőséges, aki korábban az azóta bezárt solingeni Millatu Ibrahim mecsethez köthető. 2011 februárjában Londonban letartóztatták, miután a poggyászában bombaépítési útmutatókat találtak. Egy brit bíróság 16 hónap elzárásra ítélte, végül hazatoloncolták Németországba. Itt eltűnt a hatóságok szeme elől és legközelebb már Szíriában, az Iszlám Állam katonájaként bukkant fel.

Emde az interjúban többször is hangsúlyozza: Európa az Iszlám Állam fennhatósága alá kerül, Németország pedig háborúval fizet azért, hogy fegyvereket szállított a kurdoknak, illetve amiért évek óta harcol az iszlámmal.
A teljes beszélgetést az RTL szerdáról csütörtökre virradó éjjel 0 óra 30 perckor tűzte műsorára

Ajánlott videó

Olvasói sztorik