Nagyvilág

A pápa bemerészkedett egy buddhista templomba

A pápa Srí Lankán (pápa, )
A pápa Srí Lankán (pápa, )

A katolikus egyházfő Srí Lanka fővárosában tett váratlan látogatást.

Ferenc pápa váratlanul meglátogatott egy buddhista templomot szerdán Srí Lanka fővárosában. A katolikus egyház fennállása óta a pápák közül csak II. János Pál járt buddhista szentélyben, 1984-ben Thaiföldön.

Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője közölte, hogy Ferenc pápa Banagila Upatissa buddhista főpap meghívására látogatott el a templomba, miután kedden találkozott vele egy vallásközi fórumon.

“A pápa nagy tisztelettel hallgatta meg a szerzetesek éneklését és imádkozását” – mondta Lombardi hozzátéve, hogy a katolikus egyházfőnek a szerzetesek megmutattak olyan ereklyéket, amelyeket elzárva tartanak, és évente csak egyszer vesznek elő. Ferenc pápa ezek után egy Buddha-szobor szomszédságában ülve figyelmesen végighallgatta a hitük lényegi tételeiről valló szerzeteseket.

Srí Lanka – a hajdani Ceylon – lakosságának közel 70 százaléka buddhista, a katolikusok aránya 7 százalék, a hinduké 12 százalék, a muzulmánoké 10 százalék.

A 79 éves katolikus egyházfő kedden érkezett Srí Lankára. Három napot tölt ott, majd a többségében keresztények lakta Fülöp-szigetekre látogat, ahonnan január 19-én visszarepül a Vatikánba. Ez lesz Ferenc pápa eddigi leghosszabb apostoli útja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik