Nagyvilág

A franciák még jobban bombáznák az Iszlám Államot

A francia kormányzat a Perzsa-öbölbe küldi a Charles de Gaulle repülőgép-hordozót, hogy szükség esetén fokozhassák az Iszlám Állam elleni iraki hadműveleteket.

Franciaország az egyik első állam volt, amely csatlakozott a terroristák ellen küzdő, amerikaiak vezette nemzetközi koalícióhoz. Már hónapok óta részt vesz a Iszlám Állam állásai elleni légicsapásokban, de csak Irakban, miközben a dzsihadista szervezet a szomszédos Szíriában is jelentős területeket foglalt el.

Francois Hollande a francia partok előtt hajózó repülőgép-hordozón elmondott beszédében ismét sajnálkozott amiatt, hogy a nemzetközi közösség 2013 nyara végén nem avatkozott be katonailag Szíriában, nem akadályozta meg a mészárlást és azt, hogy a szélsőségesek újabb területeket nyerjenek.

“A nemzetközi közösségnek már 2013 augusztusa végén, szeptembere elején cselekednie kellett volna. Franciaország készen állt, a tervek megvoltak, a parancsokat már kiadták. De egy másik utat választottak, és ennek most látjuk az eredményét” – jelentette ki Hollande.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik