Nagyvilág

Párizsi vérengzés: Jeruzsálemben temetik el a zsidó áldozatokat

Párizsi mészárlás - utcakép (charlie hebdo, )
Párizsi mészárlás - utcakép (charlie hebdo, )

Az Olajfák hegyén lévő ősi zsidó temetőben helyezik kedden örök nyugalomra kóser élelmiszerüzlet túszdrámájában meggyilkolt négy zsidó áldozatot.

A párizsi áldozatok erős kapcsolatokat ápoltak életükben a zsidó állammal, az egy éve a kóser boltban dolgozó húszéves Yohan Cohen számos alkalommal járt Izraelben, legutóbb egy hónappal ezelőtt, amikor nagyapját temették – közölte vasárnap a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Hároméves kisfiút védett

Boltbeli munkája mellett közgazdaságtant tanult és később egy bankban szeretett volna elhelyezkedni. A rendőrség közlése szerint amikor a terrorista azzal fenyegetőzött, hogy megöli a szintén túszul ejtett három éves kisfiút, akkor megszerezte a támadó fegyverét, de nem sikerült használnia és ekkor a merénylő fejbe lőtte.

A negyvenöt éves Philippe Braham négy gyermek édesapja, akinek első házasságából származó tizennégy éves fia szeptember óta édesanyjával Izraelben él. Eredetileg informatikus volt, de az utóbbi időben biztosítási ügynökként dolgozott a bolt közelében.

Braham testvére egy párizsi előváros rabbija. Ismerősei szerint évek óta tervezte, hogy Izraelbe vándorol családjával, szüleit is ott temettette el, édesanyját néhány hónappal ezelőtt.

A családtagok akarata volt

Yoav Hattab huszonegy éves volt, egyedül élt diákként Párizsban. Édesapja Benjámin Hattab rabbi Tunéziában iskolaigazgató, az ottani zsidó közösség egyik vezetője. A merénylet előtt röviddel tért vissza Izraelből, ahol egy az országot zsidó fiataloknak bemutató körutazáson vett részt.

A negyedik áldozat, a hatvannégy éves Francois-Mivhel Saada is Tunéziában, a fővárosban, Tuniszban született, nyugdíjszakértőként dolgozott. Mindkét gyermeke Izraelben él, akik a többi áldozat családjához hasonlóan azt kérték, hogy őt is ott temessék el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik