Nagyvilág

Ukrajnának napi 5 millió eurójába kerül a háború

A napi 5 millió euró csak a katonai műveletek közvetlen költsége, ezen felül további súlyos terheket ró Ukrajnára az Oroszországgal kialakult konfliktus.

Az ország 20 százaléka orosz megszállás alatt áll és 850 ezer menekültet kell ellátni – mondta Natalja Jareszko ukrán pénzügyminiszter hangsúlyozva, hogy “a háború rendkívül költséges” és “nagyon fájdalmas”, de az ukránok hajlandók megfizetni az árát annak, hogy az európai szabályok szerint élhessenek és Európához tartozhassanak.

Az államháztartás helyzetéről szólva hangsúlyozta, hogy Ukrajna “nagyon gazdag ország hatalmas lehetőségekkel”, de sok évig egy korrupt rezsim irányítása alatt állt, amely kifosztotta az államkasszát és rosszul vezette az országot. Most pedig a “háború” mellett heves pénzügyi válság is sújtja Ukrajnát, de államcsődről nincs szó.

Azzal kapcsolatban, hogy szakértők szerint Ukrajna az idén fizetésképtelenné válhat, ha nem kap további 15 milliárd dollár támogatást a nemzetközi közösségtől, Jareszko azt mondta, hogy ez a Nemzetközi Valutaalap becslése, amelynek küldöttségével csütörtök óta tárgyalnak Kijevben.A miniszter hozzátette, országa végre akar hajtani egy igen ambíciózus reformprogramot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik